Diák

Diák

pr

2023. február 10. - ATCG

jegyzéke két ülésben”
[József Attila]

az Építészetelmélet története 1. c. tárgy féléves feladatának
készítése ürügyén

„Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban”
[Ady Endre]
Bevezetésként:
A félév során elhangzott előadásokból néhány gondolatot, idézetet,
fogalmat – mintegy tartalomjegyzékként – felsorolva könnyebbnek tűnik
számomra az „esszé” indítása.
Simon Mariann a Tervezéselmélet c. tárgy előadássorozatának első előadásában a Tervezésmódszertan és az Építészetelmélet közé helyezi
tárgyát és összefoglalja tematikájukat:
Ezek:
Tervezésmódszertan: „A tervezés, mint modellezhető folyamat.
A külső és belső tényezők, a program, a helyszín, a terv-
fajták.”
Építészetelmélet: „Az építészetre vonatkozó gondolatok. Az építészet lé-
nyege, feladata, hatásmechanizmusa…művészettörténé-
szek, filozófusok, építészek.”
Tervezéselmélet: „A tervező, gyakorló építészek munkálkodása azon,
hogy jó és szép épületeket hozzanak létre – és az ezek-
hez vezető utat meg is tudják indokolni.”

Leütöm az első betűt, a betűk egymásutánja létrehozza az első szót, a szavak
újabb szavakat hívnak elő: összeáll az első mondat, és ezt mondatok sora kö-
veti – már nem biztos, hogy pontosan úgy, olyan tartalommal, ahogyan azt az
első betű leírása előtt elgondoltam, hiszen ahogyan az építészeti tervben - fő-
ként a tervezés első fázisában a közelítésekben, vázlatolásban, firkálgatások-
ban - a papíron nyomot hagyó vonal, alakzat meghívja a másikát, hatással van
a környező papírtérre, vagy a megépült épületen az egyik elem az egész része-
ként kölcsönhatásba lép - és kölcsönhatásban van - környezetével [18. sz.] úgy van a szavakkal is, létrejön az írás elsődleges jelentése, amely valamennyire szándékom szerinti, de létrejön
„a szavak alatti szavak hálózata” [2. sz.] is.
„Ezt nevezi az irodalomtudós, Paul de Man >>a betű ellenőrizhetetlen hatal-
mának<<” [ 2. sz.]
Az előadásokból engem valamiért különösen megragadó mondatok, állítások, kate-
góriák felidézése – válogatásom önkényessége miatt – nem fogja a tárgy teljes fo-
galmi rendszerét előhozni, de segít abban, hogy megpróbáljak egy - a fenti sorokban
érintett – jelenségről , a tárgyiasult gondolat, a nagy egészből - a tervezés és építés
révén - határok közé zárt térrész és a környezete, a használói és alkotói közötti köl-
csönhatásról valamit elmondani..

Nem építészekről, nem elméletalkotókról, elméletekről, esztétikai kategóriákról fo-
gok írni, hanem csak ennek a - Simon Mariann által megnevezett - hatásmecha-
nizmusnak - az épület, mint tárgy, és az őt körülvevő tértartomány közötti kölcsön- hatásnak – az elemeiről, és azok filozófiai és élettani (pszichológiai) tartalmáról. A hatásmechanizmusba bevont tértartomány részei az objektumok és a szubjektumok (az egyén és az egyének összessége: a társadalom a maga intézményeivel,
gazdasági szereplőivel).
2. Előadás (2014.02.19.):
’Tudomány az, amelyet egy tudományos közösség elfogad’;
’Architectura: arch-ősi,
tect-techné: az alkotásra való képesség,
ura: szóképző;
’Filozófia’;
’Optikai korrekció’;
’A jelölt és a jeladó’;
’Szimmetria (abban az értelemben, ahogy a régiek használták):
- a nagy egészen belül a részek megfelelően vannak arányítva,
- azonos mértékkel való mérés elve: a mű tagjaiból eredő megfelelő
összhang’.
3. Előadás (2014.02.26.):
’Az épület is viselkedik’;
’objektum-épület’;
’megkülönbözteti a formát más természeti és mesterséges tárgyaktól’;
’Környezet esztétika, környezet észlelés’, [Gehry: Guggenheim múzeum]’;
’Az emberi percepciót hogyan tudjuk értelmezni?’
’Hogyan tanulunk meg látni?’
’Valójában azt látjuk, amit tudunk, hogy látnunk kell.’
(antropologikus világlátás?);
’Aldo Rossi: Elemi geometria,
Mi az archetípusa az épületnek?,
A ház formájú házak,
Aedicula.’
’Esztétikai jelentés:
- tagoltság,
- struktúrák,
- felismerés;
- harmóniák,
- ritmusok,
- ellentmondások,
- disszonanciák.’;
’Méret: önmagában való arányok,
és az emberi léptékhez való arányok’;
’Szimbólumok:
Alaprajz: Az ember(fia) útja, az én utam.;
Tartószerkezet atektonikus volta:
-a kupola a fénygyűrűn lebeg;
Tömegformálás: Városkapu motívum:
a legszentebb város: a mennyei Jeruzsálem.’
’Intelligibilis szépség’;

’Az esztétika tárgyát összekeveri a befogadóéval.’;
’Platón ideatanának egyfajta átértelmezése [fény-Isten]’;
’Az építészet, az épület lényege nem a térhatár, a szerkezet,
hanem a tér: összetevőinek leginkább szellemi természetű tényezője.’;
’A fény: a minőség esztétikája.’;
’Neoplatonikusok’;
’Mennyiségi esztétika: homo quadratus’.
4. Előadás (2014.03.05.):
’Romanika,
Gótika – skolasztika’;
’Az építészet: >>megfagyott muzsika<<: téralkotás’;
’Bizánc – neoplatonikusok’;
’A nyugati keresztény gondolkodás sokkal inkább materializált esztétika’;
’Biblia Pauperum’;
’Transzcendencia: Intelligibilis szépség,
Mennyiség esztétika: arány-tan,
Minőség esztétika: fény-tan’;
’A zene írásképe’;
’Minőség esztétika: arabok,
Arisztotelész - matematika,
fénytan,
a perspektíva geometriája’;
’A hely, a pneuma, a toposz helyett a szoma kerül a figyelem középpontjába’;
’Bencések: - tobzódás, a római építészet hagyatéka’;
’Ciszterciek: >>Ó! Hiúságok hiúsága!<<,
fényszimbolika’
’Mindkét rendben: neoplatonikus hatások’;
’Ciszterciek: -puritán életelvek,
csúcsív: az imádkozó kéz gesztusa,
kereszt alaprajz,
fényszimbolika’;
’Szellemi változás: az elemeket összerendező elv az, ami a gótikát megszüli’;
’Teológia, skolasztika: teológia és természettudományok elkülönülése’;
’Romanika: intellektuális építészeti gondolkodás’;
’Gótika: materiálisabb, értelmez, elmesél’;
’Az intelligibilis szépség a gótikában jóra és szépre differenciálódik’;
’A szépség, mint arány és harmónia’;
’Aquinói Szent Tamás: >>Az anyag és forma
szükség szerint
arányosak egymással<<’;
’A célnak való megfelelés’;
’Summa Technologiae’;
’Minden dolog azonos maradjon önmagával’;
’Teljesség: kielégítő felsorolás,
Szerveződés: kielégítő tagolás,
Különbségtétel: kielégítő kölcsönhatás’.

5. Előadás (2014.03.12):
’Erwin Panofsky: Az emberi arányok stílustörténete’
(Dürer példája: és amikor már a legkisebb viszonyító
a milliméternél kisebb egység, akkor értelmét veszti
a további vizsgálódás);
’A perspektíva mint szimbolikus forma: Atya – Fiú – Szentlélek’;
’Quadratura háló’;
’Trianguláció’;
’Platon idea-tan + antik geometriatan ötvöződése’;
’Számelmélet, aránytan’;
’A reneszánsz festmények a valóságot mutatják. Perspektíva – szimbolikus forma’;
’A középkor a misztikum világát mutatja, a képnek ereje volt, és volt egy saját tere’;
’Arisztotelész: Poétika, és Platon.’;
’Szépség: nemes és isteni tulajdonság, belső arányosság’;
’A szépség megítélése nem pusztán egyéni ízlés dolga’;
’Antropocentrizmus’;
’Arisztotelész: Az ember társadalmi lény’.
6. Előadás (2014.03.19):
’A természetben lévő formák egyszerű geometriai formák: kör, négyzet’;
’Centrális terek’;
majd:
’-tengelyre szervezett, már időben kibontakozó (mozgásban feltáruló) terek’;
’-Arányok, arányrendszerek mélyreható művelése, oszloprendek arányrendszere’;
’-A szent arányok’;
’-Aranymetszés’;
’-Szabályos testek’;
’Platon: Timaeus’;
’Antik teória: a szépség harmóniáját egy matematikai formula írja le.’;
’Harmónia: arány, arányelmélet’;
’Platon után: Lambda figura,
két harmonikus számsor aránya,
kozmikus harmónia’;
’A zenében lévő harmóniákkal, konszonancia’;
’A reneszánsz nem szereti a törtszámokat’;
’Matematikai rend’
(a „Lényegi rend” Heisenberg „A rész és az egész” c.
könyvében. Kvantummechanika, kvantumfizika:
-a hiányzó elemi részecskék megtalálásának jövendö-
lése a szimmetria elv alapján (ez már az a szimmetria
fogalom, ahogyan ma használjuk); Higgs-bozon;
a vizsgáló és a vizsgált kölcsönhatása a kísérletben,
a „határozatlansági reláció”;
ugyanakkor: az egységes térelmélet megalkotásának vá-
gya és annak kísérleti igazolása; Einstein és a kvantum-
fizika: „Az Úristen nem kockázik”);
’Lélek,
Szellem’;

’Pál apostol: >>Ti vagytok Isten temploma<<’;
’Bennünk lakozik az arányrendszer’;
(A matematika, mint a láthatatlan megismerésének, mint a mintázatok felismerésének tudománya.);
’Szimmetria: az antik és a reneszánsz értelmezésében: arányosság és méretbeli meg-
felelés’;
’Oktáv – kvint – kvart – 2 oktáv’;
„Ezt mindig így tartotta jónak mindenki” , ’utalás Albertire’;
„Kívül is, belül is minden arányos legyen”;
„Az építészet tudománya: aránytan”;
’Számtani középarányos’;
’Mértani középarányos’;
’Harmonikus középarányos’;
’Palladio – különböző architektúrák egymásra rétegzése (Michelangelo nyomán).’
’Tridenti zsinat’
’Il Gesu’.

7. Előadás (2014.03.26):
’Reformáció – ellenreformáció’;
’Építészetelmélet: egyik kifutása a normativitás, bizonyos matematikai összefüggése-
ket ad, hogy tervezzen.’;
’A norma: a harmonikus arány’;
’Vignola’;
’A XVI. szd. idealizmusa, a platoni idetan, a hagyomány továbbélése’;
’Alberti elve: kontinuitás, természetelvűség,
-az a valami isteni eredetű-e, vagy az alkotói világ része.’
’Barokk teória: természetfölöttiség’;
’ Reneszánsz: Barokk:
linearitás festőiség,
síkszerű mélységszerűség,
sokság egység,
világosság talányosság,
statikusság dinamikusság,
egy(szerű)ség összetettség,
zártság nyitottság’;

g

                                   „Szabad - ötletek

                                    jegyzéke két ülésben”

[József Attila]

                        az Építészetelmélet története1. c. tárgy féléves feladatának

            ’A XVI. szd. idealizmusa, a platoni ideatan, a hagyomány továbbélése’;

            ’Alberti elve: kontinuitáa, természetelvűség,

            ’Bach’;

            ’Matematikai vonulat’;

            ’Bach akkor is élvezhető, ha valaki rosszul zongorázik (és úgy játssza);

            ’A barokk és a geometria’;

            ’A XVIII. szd. a tudomány százada,

            legfontosabb világnézeti tényezője az okság,

            alapja a newtoni mechanika,

            résztudományok kialakulása’;

            ’Az építészetelméletet a világszemléletből bontjuk ki.’;

            ’Tridenti zsinat’

            „A művészet a teológia szolgálólánya”;

            ’Vignola: parametrikus tervezés, kulcsszámok’;

            ’Scamozzi: Rocca Pisana és a Pantheon’;

            ’Szavakkal visszaadni nem lehet (a hatásukat)’;

            ’Francesco Borromini’;

            ’Guarini, St. Maria della Divina Providenzia, áramló tér, mint:

Vierzehnheiligen (az áramló tér elemzése Hajnóczi  Gyula:

                             „Vallum és Intervallum” c. könyvében)’;

            ’A francia Akadémia’;

            ’Marc Antoine Laugier: „Minden építészet alapjának a funkció kell legyen”’;

8. Előadás (2014.04.09):

            ’Az embernek van egy összképe’;

            ’Az építészetről alkotott prekoncepció’;

            ’építészeti akadémia alapítása’;

            ’relatív építészeti esztétika’;

            ’a Felvilágosodás és a forradalmi építészet’;

            ’XIX.szd.: folyamatos, felgyorsult változás’;

            ’a változó életkörülmények visszahatnak az építészetre’

            ’közvélemény, filozófusok, filozófusokat olvasó, filozofikus hajlamú építé-

            szek, publikálnak’;

            ’Fischer von Erlach’,

            ’Enciklopédisták, és az ifjú Rousseau, aki pályázik, de nem nyer’;

            ’A pályázat témája: A tudományos technikai fejlődés vajon jobbá teszi-e a vi-

            lágot? Rousseau lelkesült dolgozata azt kiáltja: Igen!, mire a pályázatát elutasí-

            tó akadémistáktól a kijózanító válasz: >>Öcsi! Ez a szamarak hídja.: Nem szabad

            elhinnünk, amit látunk, mert hátha nem igaz<<’

                                                                                  (Erre Rousseau visszavonul és megal-

kotja természetfilozófiáját, amit aztán a kortársak is, de főként a késői (filozófus) utódok (köztük Derrida a Grammatológia című művében) ízekre szednek);

            ’Az angol tájkert’;

            ’Determinizmus: („Nincs esetleges, csak az isteni természet szükségszerűségéből fa-

            kadó ok…okozat”, Descartes, Spinoza, Leibnitz: „Semmi nem jön létre elégséges ok

            nélkül…”;

            ’Tapasztalat, megismerés, éntudat. „Cogito ergo sum”, a lélek=tudat’;

            ’Racionalizmus, kételkedés’;

            ’Hobbes –empirizmus, Locke, Newton, Hume’;

            ’Carl Friedrich Schinkel’;

            ’A Blondelek’;

            ’Az építészet alapja a természet és az ésszerűség’;

            ’A szépség forrása az arányok’;

            ’A számítógép monitorja meghülyíti az ember arányérzékét’;

            ’Az egésznek van egy közbeszéd jellege’;

            ’                      -    Tér,

-     Szerkezet, amelynek

-     Formai megjelenése van.’;

’Nehéz totális építészetet (építészetelméletet) csinálni’;

’A nagy dolgok akkor születnek, amikor valaki kényszer alatt van’;

’Perrault’;

’Egysíkú barokk kompozíció, ami már nem barokk’;

’Térfal elmélet (XIX. szd.)’

’Az építészettörténet 250 éves,

a historizmus 250 éves’;

’A mai építészettörténetnek nem szabadna stílusokkal foglalkoznia.’;

’A modern aktuálist jelent’;

’Az építészet nemcsak nyugatról –keletre, hanem délről-északra is mozog’;

’Az épületszimmetria a barokkban szinte következetes, olyan, mint az emberi

arc, a klasszicizmusban ugyanez olyan, mint a fa.’

’A mai építészetelmélet önigazolás’.

Toldalék a bevezetéshez:

„(Matematika) Különböző mintázatok felismerése, valamint ezek leírása

szavakkal és jelekkel” (forrás: Wikipédia)

Matematika-filozófia: Gödel nem teljességi tételei.

„Úgy tűnik, hogy a matematikusok lemondtak arról a romantikus álmukról,

hogy saját tudományuk filozófiáját minden >>bölcsészeti pontatlanságtól<<

mentesen saját maguk, matematikai módszerekkel alkossák meg.”

                                          (forrás: hu.wikipédia.org/wiki/Matematikafilozófia)

Fraktálok (Rész és egész, az egész ismétlődése a részletekben).

                                               Fülep Lajos,

                                                                                                          Gottfried Semper;

                                                                                                          Carlo Scarpa,

                                                                                                          Peter Zumthor

                                   „Festő csak akkor beszéljen, ha a képe semmit se tud mondani,

                                   De akkor is jobb, ha hallgat.” [Egry József]

Alapozás:

           Ha nem szeretnék úgy járni, mint a bábfilmbeli Mekk-mester, akkor az alapozás-

           sal kell kezdenem. A 8. előadás két állítása:

-     ’Nehéz totális építészetet (építészetelméletet) csinálni’

-     és: ’A mai építészetelmélet önigazolás’.- azt sejteti, hogy ha

nehéz ilyet csinálni, akkor talán korunkban nem is található olyan építészetelmélet, amely „meghatározott paradigmán”  [7.sz.] nyugodva a jelenben létező -  a globalizált

világ információözönnel szolgáló hálójáról akár ebben az órában is, amikor ezt írom, szinte maradéktalanul begyűjthető , (sztár)építészek, filozófusok, művészettörténé-szek, építészettörténészek által  alkotott -  dolgozatok, értekezések, munkahipotézi- sek, kinyilatkoztatások sokaságát „egy nyelvet” beszélő [7. sz.] koherens rendszerré szervezné. Most önigazolások sokasága van, ellentmondás feszül a világot behálózó, egyidejűséget biztosító információs burok mindenütt hozzáférhető egyöntetűsége, és a világ építészetét befolyásoló szellemi-, divat- és stílusáramlatok sokfélesége között, mely sokféleség nem magyarázható pusztán az egyes régiók eltérő technikai, technoló-giai, gazdasági társadalmi fejlettségi szintjével. „az építészeti gyakorlat számára nincs fogódzó. Minden szerző a maga rendszerét alkalmazza, hogy megmagyarázza az építészet jelenségeit, és ami a legnagyobb baj, még ezek a rendszerek sem mindig ellentmondásmentesek ” [7.sz.]

            „Az általános elvek bizonytalanná válása, az egyetemes törvénytan megingása a

            (művészi) formaalkotásra és az ezzel kapcsolatos teóriára is kihat” [4. sz.]

           „Holott korszerűség és érték - erre figyelmeztetett annakidején Fülep Lajos is éppen az

            építészet példájával -, nem feltétlenül esik egybe: >>Nem azért értékes, mert korszerű,

            hanem azért korszerű, mert értékes.<<” [4. sz.]

            „A huszadik századi építészetben bekövetkezett – néha túl gyors – paradigmaváltások

és a sokféle, egyszerre fennálló és egyaránt érvényesnek minősülő paradigma csak részben szolgáltathat magyarázatot erre az állapotra, vagyis korszerűség és érték fordí-

tott módon egyirányú viszonyára.” [4. sz.] és „A művészet is, hasonlatosan a filozófiá-

hoz, voltaképpen a kor tudatosítása. A forma aktív értékteremtő szerepe tehát azt je-

lenti, hogy a mű rangjára igényt tartó épület, mint bonyolult formai képződmény – Né-

meth Lajos megfogalmazásával élve – , >>nem csupán jelentésstruktúra, hanem jelen-

téssel bíró értékstruktúra<< is”… [4. sz.]

„Jelentés és érték viszonyának értelmezését az építészetben… az is nehezíti , hogy az

építészeti formák esetében csak fenntartásokkal lehet vizuális kódokról beszélni.

A legtöbb építészeti formának, elemnek nincs szavakkal is megfogalmazható jelentése.

Jelentésük elsősorban kontextuális, azaz többnyire azonos használatukkal, expresszivi-

tásukkal.” [4. sz.]

És egy kis hazai tükör:

„A kérdés talán éppen az, hogyan érhető el, hogy egy kritikában ne a nem létező építé-szet visszhangozzék, ne az építészeti látszatvilág nyüzsgése verődjön vissza, hanem egy valóságos építészeti életé, amely még, vagy már nincsen, de amely lehetne, vagy kellene hogy legyen.” [4. sz.]

Mi a teendő?, hogyan lehet a sokféleségből rendszert, elméletet, tudományt alkotni?

A [7. sz] irodalom szerint a feladat a tudományfilozófia eszköztárával, módszereivel,

segítségével oldható meg. Az „elméleti aktivitások”  írja a szerző „két síkon mozog-nak”  az alsó szint a gyakorlat szintje. A létrehozandó építészetelméletben ez az egyes tartószerkezeti, és épületszerkezeti elemek, anyagok, anyagminőségek, építéstech-nológiák, technológiai utasítások szintje, a második szint a fogalmak az „összetett je-

lenségek”  szintje, ilyenek a tér, a funkció, és a forma. „Az elméletek struktúrájának

legfontosabb eleme e két szint közötti kapcsolat” [7. sz.], a korrespondancia, „azaz…

a gyakorlati elemek megfeleltetésének módja az elmélet axiómáinak, posztulátuma-inak, törvényeinek, és fordítva.” [7. sz.]

A fogalmi szint elemeinek pontos, egyértelmű definiálása alapvető, és nehéz feladat,

de még nehezebb  a két szint közötti  - kölcsönösen egyértelmű megfeleltetést biztosí-

tó – korrespondancia mechanizmust, a maga szabályaival, törvényszerűségeivel „törvényeivel” megalkotni.

„Valószínű, hogy az elkövetkezendő új építészet paradigmája is szelektálni fog, hiszen ez létkérdése. Egy rendszer ugyanis nem foglalhat mindent magába, mert azzal megszűnik koherens rendszer lenni” [7. sz.]

            Husserl  célja az volt, hogy a filozófiát tudománnyá tegye. Véleménye szerint, amit

            őelőtte ezen a címen műveltek - akár a legnagyobb elődök is - az nem állja ki egy tu-

            domány ismérveinek próbáját, amennyiben a kérdéseket a (filozófiai) gondolkodás

            szabályai szerint tesszük fel.

            Miről ismerszik meg a tudomány? teszi fel a kérdést:

            „Ameddig a tudomány, a valódi tudomány elér, addig tanítható és tanulható is, éspe-

dig minden vonatkozásában félreérthetetlen egyértelműséggel.” [1. sz.]

            állítja, majd így folytatja:

„Valamely tudomány elsajátítása sohasem valamely szellemtől idegen anyag passzív befogadása; mindig öntevékenységen alapszik, a teremtő szellemek által  elért ésszerű belátások utánalkotásán, ami indokok és következtetések alapján történik.”…

„Filozófiát nem lehet tanulni, mert nincsenek ilyen objektíven megragadott és megala-pozott belátásai, és nem lehet azért sem, mert – s ez is ugyanazt jelenti – ezen a terüle-ten a problémák, módszerek és elméletek értelme nincsen tökéletesen tisztázva, a   problémák, módszerek és elméletek nincsenek fogalmilag pontosan körülhatárolva.”

és:

„Az igazi tudomány - addig a határig, ameddig valóban van mit tanítania – nem ismeri  a mélyértelműséget. A mélyértelműség a bölcsesség dolga, a szigorú elméleté a fogal- mi értetőség és a világosság.” [1. sz.]

            Célkitűzése:

„A mélyértelműség sejtelmeit egyértelmű racionális alakzatokká átformálni – ez a  szi-  gorú tudományok újjáalakításának lényeges folyamata. Az egzakt tudományoknak is megvolt a maguk hosszú mélyértelműségi periódusa, s miként azok a reneszánsz küz-delmeiben, úgy fog – mint ezt remélni merem – a filozófia a jelen harcaiban eljutni a mélyértelműség fokáról a tudományos világosság fokára.” [1. sz.]

„Soha nem szabad a radikális előítélet-nélküliséget föladni, s mondjuk eleve azonosí-

tani az ilyen >>dolgokat<< (Sachen) a tapasztalati >>tényekkel<< (Tatsachen), nem szabad, hogy vakon álljunk szemben az ideákkal, amelyek a közvetlen szemléletben mégis nagymértékben abszolúte adva vannak. Túlságosan is olyan előítéletek igézete alatt állunk, amelyek még a reneszánszból származnak. Aki igazán mentes az előítéle- tektől, annak közömbös, hogy valamely megállapítás Kanttól származik-e, vagy Aqunói Tamástól, Darwintól-e, vagy Arisztotelésztől…”[1. sz.]

„Semmi szükség azt a követelményt hangoztatni, hogy saját szemünkkel lássunk; arra van szükség inkább, hogy azt amit látunk előítéletek kényszere alatt ne magyarázzuk félre.” [1. sz.]

…„ a filozófiának éppen az a lényege, hogy – amennyiben a végső eredetekhez nyúl vissza – tudományos munkája a közvetlen intuíció szférájában mozog; s a döntő lépés, melyet korunknak meg kell tennie, annak felismerésében áll, hogy a helyesen értelme- zett filozófiai intuíció, a fenomenológiai lényegmegragadás útján határtalan működési tér tárul fel előtte, és olyan tudomány birtokába jut, amely az indirekt szimbolizáló és matematizáló módszerek, a következtetések és bizonyító eljárások apparátusa nélkül is hatalmas mennyiségű, a legteljesebb mértékben szigorú s minden további filozófia   számára döntő jelentőségű ismeretre tesz szert.” [1. sz.]

Álljon itt néhány Wikipédiából vett idézet Husserl tanának, illetve tanítása utóéletének bemutatására:

„A fenomenológia kifejezés a phainomenon („fenomén” , szó szerint „a megjelenő”,

„a megmutatkozó”, „a jelenség”) és a logosz („tan”) görög szavak összetételéből szár- mazik. Husserl nem a görög filozófiából, hanem Kanttól kölcsönözte a kifejezést. Ugyanis Kant volt az, aki felrótta az addigi metafizikusoknak, hogy a „magánvaló dolog” (Ding an sich) megismerésében elhanyagolták a jelenség („a fenomén”) megis-merésével kapcsolatos filozófiai problémákat, a jelenséget pedig a látszattal azonosí-tották. Pedig – állította Kant – a látszat nem maga a valóság, míg a jelenség valóságos dolog. Az igazi ismeretet a jelenség megismerése adja.” [Wikipédia]

A fenomenológia problémái:

„Husserl szerint ami a megismerő ember számára adott, az nem a magyarázatra szoru-ló anyagi világ, hanem a fenomének. A fenomenológia feladata a fenomének előítéle-tektől mentes leírása. A filozófiailag helyes módon leírt fenoméneket … a priori „lényeg-osztályokhoz” tartozókként ismerhetjük fel. A fenomenológia központi kate-góriája: a tudat „intencionalitása”, azaz nincs objektum szubjektum nélkül.” [Wikipédia]

„Husserl a fenomenológiát rendszerként (a priori tudományként) és módszerként írta le, más gondolkodók úgy vélték, inkább csak módszerként tekinthető.”

…”A fenomenológia legjelentősebb gondolata az „intencionális élményben adott feno-mén”. Ez a gondolat azonban nemcsak a filozófiában van jelen, hanem egyaránt meg- található az irodalomtörténetben, a művészettörténetben és a társadalomtudományok sok más területén is.” [Wikipédia]   

A természettudományok területén a fenomenológia nem megalapozott. [Wikipédia]       

            Az „alapozás”-t (természetesen az „esszém” alapozását, nem pedig a természettudomány fenomenológiájának a megalapozását) a következők tehetik még szilárdabbá:

„Arisztotelész - a gondolkodás logikai alapelvei:

1. Az azonosság elve: minden dolog önmagával azonos (A az A), ha ez nem teljesülne, akkor bármely dolog bármi más is lehetne.

2. Az ellentmondásmentesség elve: semmi nem lehet azonos a neki ellentmondó dologgal  (A nem lehet nem A).

3. A kizárt harmadik elve: két ellentmondó dolog között nincs harmadik lehetőség              (A és nem A közül csak az egyik lehet igaz).” [5. sz.]

Az érzékelésről, észlelésről:

„AZ ÉSZLELÉS

-          (percepció) azon pszichológiai folyamatok összessége, amelyek útján felismerjük, szervezzük és jelentéssel ruházzuk fel a környezeti ingerekből érkező észleleteket.

-          A nagyságkonstancia azt jelenti, hogy egy tárgy méretét annak ellenére változatlannak észleljük, hogy a retinális proximális inger megváltozott.

-          Az alakkonstancia lényege, hogy az adott tárgy alakját a retinális kép alaknak megváltozása ellenére is állandónak észleljük.

-          Világosságkonstancia: annak ellenére, hogy a szemünkbe érkező fény mennyisége változik, azonosan megvilágítottnak észleljük a tárgyat.

A konstanciák az evolúció, ill. az egyéni fejlődés (tanulás) termékei.

MÉLYSÉGÉSZLELÉS

-          A lehetséges szintézis lényege, hogy bizonyos mélységjelzők használata feltehetően veleszületett, míg mások alkalmazását meg kell tanulni.

-          A mélységlátásban monokuláris (egyszemes) és binokuláris (kétszemes) mélységjelzőkre egyaránt támaszkodunk.

MÉLYSÉGÉSZLELÉS                                                   

A monokuláris mélységjelző pl.:

1.A relatív méret

2.Takarás

3.Lineáris perspektíva

4.Levegőperspektíva

5.A textúragrádiens

6.Mozgásparallaxis

MÉLYSÉGÉSZLELÉS

A binokuláris mélységjelzők a következők:

1.Konvergencia

2.Akkomodáció

3.Binokuláris diszparitás

FORMAÉSZLELÉS

-          Az alaklélektan vagy GESTALT-pszichológia alapvetése, hogy az egész (pl. a forma) több, mint a részek (tulajdonságok) puszta összege: a dolgok tulajdonságai egészekké („jó alakokká") szerveződnek

        Alaklélektani szerveződési elv:

-          1.Közelség

-          2.Hasonlóság

-          3.Zártság

-          4.Szimmetria

-          5.Közös mozgás

Vonásdetektor elképzelés

-          A vonásdetektor elmélet (HUBEL és WIESEL, 1962) lényegében pszicho­fiziológiai elképzelés, amely a formaészlelést az agyi neuronok működésére vezeti vissza.

A vizuális kéregben specifikus neuronokat mutattak ki, amelyek kizárólag az ezekhez a neuronokhoz tartozó retinaterületeken (receptív mezőkön) keltett ingerületre reagálnak.

HUBEL és WIESEL vizsgálataikban konkrétan háromféle vizuális kérgi neuront azonosítottak:

-          1.Egyszerű sejtek

-          2.Komplex sejtek

-          3.Hiperkomplex sejtek

Mintázatfelismerés

Templátegyeztetés elképzelések

Ezek a modellek azt feltételezik, hogy tapasztalataink eredményeként a tárgyakról memóriánkban a potenciálisan felismerhető mintázatokat megjelenítő „legjobb példányokat" (templátokat, azaz prototípusokat vagy sablonokat) tárolunk.

Tulajdonságegyeztetés

A mozgásészlelés

közvetlen percepció elmélete szerint maga a mozgó inger tartalmazza a mozgás azonosításához szükséges információ egészét.” [6.sz.]

Felépítmény:

            Most következzenek  itt szemelvények abból a filozófiai rendszerből, amely - több-

            szörös nyelvi áttételen (fordításon, félrefordításon, félreértelmezésen) [ld. a 13. sz.

irodalom megjegyzéseit ott] keresztül - a huszadik század harmadik harmadában a dekonstruktivisták építészetének paradigmájává lett; alkotói elveiket ily módon egy rendszerük szempontjából külsőnek tekinthető diszciplína – abban a közegben, amelyre kidolgozója Derrida megalkotta konzisztens megállapításokkal, munkahipotézissel és célkitűzéssel rendelkező – összefüggéseikből kiemelt kategóriái határozták meg, így nem teljesülhetett a [7. sz. irodalomban bemutatott) korrespondancia elve, azaz az (építészet)elméleti aktivitás felső szintjének fogalmai és az alsó szint fogalmai között nem jöhetett létre kölcsönösen egyértelmű megfeleltetés: a kívülről átvett posztulátu-mok, axiómák, tételek és törvényszerűségek miatt.

Tehát következzék annak felvillantása, amelyet a huszadik század nyelvi fordulatá-nak  nevez a (nemcsak építészeti) szakirodalom. A bevezetőben említettek szerint nem

építészetelmélet-alkotókról, nem építészekről, nem esztétikai kategóriákról fogok írni,

ha itt-ott név szerint említek valakit azt csak a tárgyam megközelítése érdekében te-

szem. Derrida filozófiája itt nem a dekonstruktivisták, vagy az építészetelmélet szem-

pontjából, hanem az emberi észlelés, információfeldolgozás, megértés és megértetés

szempontjáól lehet érdekes.***

*** a fentebb említett többszörös félrefordítás: (franciáról

angolra) természetesen az esetemre is igaz, hiszen én sem

az eredeti forrásból, hanem annak magyar fordításából idé-

zem azt, amit értelmezni próbálok és érteni vélek, vagy megsejtek belőle.

Jacques Derrida

Grammatológia (Első rész)

[Magyar Műhely/ÉLETÜNK, Bp., 1991. - oldalszámok a szövegben]

„. Igyekeztünk tehát összekapcsolni e két szükségesnek látszó közelítésmódot, így téve fel újra a szövegnek, történelmi státusának, tulajdon idejének és terének kérdését. Ez a már elmúlt és túlhaladott korszak ténylegesen mindenestül szövegként nyilvánul meg, e szavak olyan értelmében, amelyet meg kell majd határoznunk.” [3. sz. irodalom 10. old.]

„Hivatkoztunk már az elméleti matematikára: az elméleti matematika írása – akár úgy fogjuk fel, mint értelmes gráfiát (s ez már azonosságot, tehát formájának eszmeiségét tételezi fel, ami lényegben teszi képtelenné az „értelmes jelölő” oly mindennapos fogalmát), akár mint jelöltek eszmei szintézisét, vagy mint másik szinten működő nyomot – akár pedig, mélyebb értelmezésben, mint egymásba való átmenetüket –, ez az írás abszolút értelemben sohasem volt fonetikus megjelenítéshez kötve. A fonetikusnak mondott írással élő kultúrákon belül a matematika nem csupán beékelődés. Ezt egyébként minden írástörténész megemlíti; egyúttal felidézik annak az alfabetikus írásnak a tökéletlenségeit, amely oly hosszú ideig a legkényelmesebb és „legértelmesebb”[1] írásnak látszott. Ez a beékelődés egyúttal az a hely is, ahol a tudományos nyelv gyakorlata belülről s egyre mélyebbről kérdésessé teszi a fonetikus írás eszményét és egész implicit metafizikáját (a metafizikát), vagyis különösen az episztemé filozófiai eszméjét; nemkülönben az isztoriáét, ami oly mélyen rokona – ama szétválasztás vagy szembeállítás ellenére, amely közös pályájuk egy szakaszában egymásra vonatkoztatta őket. História és tudás, isztoria és episztemé mindig úgy határozódtak meg (és nem csupán etimológiailag vagy filozófiailag), mint kerülőutak a jelenlét újraelsajátításának céljából.”     [3. sz. irodalom 15. old.]

„Az elméleti matematikán kívül azonban az információátvitel gyakorlati módszerei hatalmas méretekben kitágítják az „üzenet” lehetőségeit, egészen addig a pontig, ahol az „üzenet” többé nem valamilyen nyelv „írott” fordítása, azaz olyan jelölt átvitele, amely kimondva is teljes értékű maradna.” [3. sz. irodalom 16. old.]

„Minthogy egész világunk és nyelvünk omlana vele össze, és mivel a jel evidenciája és értéke a származtatás bizonyos pontjáig megőrzi elpusztíthatatlan szilárdságát, dőreség volna egy bizonyos korszakba való beágyazottságából arra következtetnünk, hogy „másfelé kell továbbhaladni”, meg kell a jeltől – mind a kifejezéstől, mind a fogalomtól – szabadulni. Hogy kellőképpen felfoghassuk azt a gesztust, amit itt fölvázolunk, új módon kell megértenünk a „korszak”, a „korszak-berekesztődés”, a „történelmi genealógia” kifejezéseket; mindenekelőtt szabaddá kell tennünk őket mindenféle relativizmustól.” [3. sz. irodalom 19. old.]

„Talán mondhatnánk azt is, a Sein und Zeit kezdeményezte kérdésrendet követve, és radikalizálva a husserli fenomenológia kérdéseit, hogy ez az áttörés nem csupán magára a tudományra vonatkozik, és hogy ami látszat szerint ekként jön létre egy ontikus területen vagy egy regionális ontológián belül, jog szerint nem tartozik hozzájuk, és már visszavezet magához a lét kérdéséhez.” [3. sz. irodalom 24. old.]

„5)hogy az írás nem csupán segédeszköz a tudomány szolgálatában – esetleg tárgya is a tudománynak –, hanem elsősorban, ahogy Husserl [End p. 53.] részletesen kifejtette A geometria eredetében, az eszmei tárgyak lehetőségének, tehát a tudományos objektivitásnak a feltétele is. Mielőtt tárgya lenne, az írás az episztemé feltétele;” [3. sz. irodalom 28. old.]

„Ennek az egységnek a tekintetében az írás mindig csak származtatott, esetleges, részleges, külsőleges, a jelölőt megkettőző: fonetikus lehet. „A jel jele”, mondták Arisztotelész, Rousseau és Hegel”           [3. sz. irodalom 30. old.]

„javasoljuk, hogy a jel szót tartsuk meg az egész jelölésére, a fogalom és a hangkép kifejezést pedig a jelölt-tel, illetőleg a jelölő-vel helyettesítsük.” [3. sz. irodalom 31. old.]

„Az írás ábrázolás-elvű felfogása megkönnyíti a dolgunkat. Ha az írás csupán „ábrázolása” (43. o.) a nyelvnek, jogunk van kizárni a rendszer bensejéből (mert itt az a hit munkál, hogy van a nyelvnek belseje), mint ahogy a képet káros következmények nélkül kizárhatjuk a valóság rendszeréből.”        [3. sz. irodalom 32. old.]

„Olyan tudományé, amely már nem tud megfelelni az episztemé klasszikus koncepciójának, mert területének eredetisége – az általa bevezetett eredetiség – annyi, hogy a „kép” kinyitása a „valóság” feltételének látszik; az a viszony többé nem gondolható el „kép” és „valóság”, „külső” és „belső”, „látszat” és „lényeg” egyszerű megkülönböztetésén és rendíthetetlen külsőlegességén belül – az oppozíciók egész szükségszerűen következő rendszerével együtt. Platónnak, aki alapjában véve ugyanezt mondta az írás, a beszéd és a lét (vagy az eszme) közti viszonyról, legalább sokkal finomabb, kritikusabb és kevésbé magabiztos elmélete volt a képről, a festészetről és az [End p. 61.] utánzásról, mint amilyen Saussure teóriája,”  [3. sz. irodalom 32. old.]

„Ami önmagát szemügyre veheti, az sohasem egy; és az összeadás törvénye – eredetnek a reprezentációjához, dolognak a képéhez: hogy egy meg egy, az legalább három.”                                 [3. sz. irodalom 34. old.]

„Az írás nem a jel jele, legföljebb ha ugyanezt minden jelről elmondjuk, és ez mélyebben igaz is volna. Ha minden jel valamilyen jelre utal, és ha „a jel jele” írást jelent, bizonyos konklúziók – melyeket a megfelelő pillanatban meg fogunk vizsgálni – [End p. 73.] elkerülhetetlenné válnak.”      [3. sz. irodalom 38. old.]

„Mármost azt kell hinnünk, hogy az Írás egyszerre külsőlegesebb a beszédhez képest, mivel nem „képe” vagy „szimbóluma”, és belsőlegesebb is a beszédhez képest, amely már magában is írás. Még mielőtt hozzákötődne bemetszéshez, bevéséshez, rajzoláshoz vagy betűhöz, olyan jelölőhöz, amely általánosságban egy általa jelölt jelölőre vonatkozik, a gráfia fogalma magában foglalja az intézményes nyom instanciáját, minden jelölő rendszer közös lehetőségeként.”                                    [3. sz. irodalom 41. old.]

„Maga a dolog Is jel. Husserl Számára ez elfogadhatatlan feltevés, az ő fenomenológiája éppen ezért — az általa megfogalmazott ‘alapelvek alapelve’ értelmében — a jelenlét metafizikájának legradikálisabb és legkritikusabb restaurációja marad.” [3. sz. irodalom 43. old.]

„ Éppenséggel ő maga az, ami soha sem hagyja önmagát a jelenlét formájára redukálni. Márpedig a jelenlét irányítja a tárgy egész objektivitását és a tudás Összes vonatkozását.”[3. sz. irodalom 48. old.]

„hiszen Csupán a forma és az anyag közti megkülönböztetés segítségével magyarázhatjuk meg a beszéd és az Írás lehetőségét, hogy egyszerre léteznek egyazon nyelv kifejezéseiként. Ha e két szubsztancia bármelyike — a levegő vagy a tinta áramlása — integráns része volna magának a nyelvnek, nem lehetne az egyikről a másikra átváltani nyelvváltoztatás nélkül.”[i]

Ily módon a Koppenhágai Iskola kétségtelenül kutatási területet szabadít fel: lehetővé válik közvetlen figyelmet szentelni nem Csupán a forma tisztaságának, amely megszabadult a szubsztanciához való összes „természetes” kötődéstől, hanem mindannak is, ami a nyelv rétegződésében a grafikai kifejezés szubsztanciájától függ” [3. sz. irodalom 49. old.]

„A „tapasztalat” mindig jelenléttel való kapcsolatot jelölt, akár tudatos volt ez a kapcsolat, akár nem.” [3. sz. irodalom 50. old.]

„Ekképpen a fenomenológiai redukciót és a husserli transzcendentális tapasztalatra való hivatkozást el kell helyeznünk — a diskurzus egyszerű mozzanataként. Amennyiben az általában vett tapasztalat — és a transzcendentális tapasztalat, kivált Husserlnél — fogalmát továbbra is a jelenlét tétele kormányozza, részes a nyom redukálásának folyamatában.”                                     [3. sz. irodalom 51. old.]

„Elismerjük tehát, hogy szükséges az ős-nyom fogalmával közlekednünk.”…” a formán való áthaladás a lenyomaton való áthaladás.” [3. sz. irodalom 51. old.]

„Itt a differencia megjelenése és működése olyan kezdeti szintézist tételez fel, amelyet semmilyen abszolút egyszerűség sem előz meg Ez lenne tehát a kezdeti nyom Az időbeli tapasztalat minimális egységében való késleltetés nélkül, olyan nyom nélkül, amely a másikat másikként tartja meg ugyanabban, semmiféle differencia sem működhetne, és semmiféle jelentés sem létezhetne.” [3. sz. irodalom 52. old.]

A differencia „lehetősége jogszerűen megelőzi mindazt, amit jelnek (jelölt/jelölő, tartalom/kifejezés stb.), fogalomnak vagy működésnek, motornak vagy érzékelhetőnek hívunk. A differancia ennélfogva nem annyira érzékelhető, mint inkább érzékfeletti, és lehetővé teszi a jelek egymás közti artikulációját ugyanazon az absztrakt renden belül — például fonikus vagy grafikai szöveg —‚ vagy két kifejezésrend között.” [3. sz. irodalom 52. old.]

„Ez utóbbi [a hangkép] nem a materiális hang, vagyis kizárólag fizikai dolog, hanem ennek a hangnak a pszichikai lenyomata, annak az ábrázolása, amit érzékszerveink tanúságként adnak róla; érzéki jelenség, és »materiálisnak« csakis ilyen értelemben, az asszociáció másik, elvontabb tagjával, a fogalommal való oppozícióban mondjuk.” (91-92. o.) [3. sz. irodalom 52. old.]

„Ami az intencionalizált tárgyat, például a kép tartalmát illeti, nem tartozik valódi módon sem a világhoz, sem a megélt élményhez: a megélt élmény nem-valódi komponense.”                                   [3. sz. irodalom 53. old.]

.”A megjelenő és a megjelenés közti hallatlan megkülönböztetés (a „világ” és az „élmény” között) az összes többi megkülönböztetés feltétele, az összes többi nyomé, és már maga is nyom.”                      [3. sz. irodalom 53. old.]

 „a nyom nem annyira eszmei, mint valódi, nem annyira érzékfeletti, mint érzékelhető, nem annyira átlátszó jelölés, mint átlátszatlan energia, és semmilyen metafizikai fogalom nem tudja leírni. És mivel annál inkább megelőzi az érzékelhetőség régiói közti megkülönböztetést, megelőzi a hangot éppúgy, mint a fényt, van-e értelme „természetes” hierarchiát létrehozni például a hang-lenyomat és a vizuális (grafikai) lenyomat között? A grafikai képet nem látjuk; az akusztikai képet nem halljuk. A hang teljes egységei közti megkülönböztetés nem hallható.” [3. sz. irodalom 53. old.]

„A tér és az idő tapasztalatának eredeteként a megkülönböztetés írása, a nyom szövedéke lehetővé teszi a tér és idő közti megkülönböztetés artikulálását, ekként való megjelenését, egy (,‚azonos” saját testből megélt „azonos”) tapasztalat egységében. Ez az artikuláció tehát lehetővé teszi, hogy grafikai (,‚vizuális” vagy „taktilis”, „térbeli”) láncolatot illesszünk hozzá, alkalmanként lineáris módon, egy beszélt („fonikus”, „temporális”) láncolathoz. Ebből az őseredeti artikulációs lehetőségből kell kiindulnunk. A megkülönböztetés: artikuláció.” [3. sz. irodalom 54. old.]

„Saussure szerint a beszéd passzivitása mindenekelőtt a nyelvvel való kapcsolata. A passzivitás és a differencia közti kapcsolatot nem lehet elkülöníteni a nyelv alapvető tudattalansága (mint nyelvbe-gyökerezettség) és a térelosztás (szünet, Fehér folt, központozás, általában vett intervallum stb.) között, ami a jelölés eredetét alkotja.” [3. sz. irodalom 55. old.](lásd Hajnóczi Gyula: Vallum és Intervallum c. könyvében (18. sz. irodalom) az erről mondottakat).

„A térelosztás (figyeljük meg, hogy ez a szó a [ és az idő artikulációját mondja ki, az idő térré-válását és a tér idővé-válását) mindig a nem-érzékelt, a nem- jelenlévő és a nem-tudatos.”                               [3. sz. irodalom 55. old.] (Lásd Kepes György: A látás nyelve c. könyvében [13. sz. irodalom] a képben, pl. a kínai tájképekben a fehér foltokról, a nincsről, szünetről mondottakat.)

Egy magyar szobrásznőtől olvastam a következőt:               „Az a jó munka, amelyben tapintható a csend, és a fomával adagolható benne az idő.” A nevét sajnos most nem találom.

„A külső, a „térbeli” és „objektív” külsőlegesség, melyről azt hisszük, hogy a világ legközismertebb dolga, közismertként nem jelenhetne meg a gramma nélkül, a differancia mint temporalizáció nélkül, a halállal való kapcsolat mint az élő jelen struktúrája nélkül.” [3. sz. irodalom 57. old.]                         (A Gyűrűk Ura c. könyvben a tündék irígylik az emberek halandóságát, ezt a megjegyzést lásd kicsit bővebben később).

„Ha a nyom, az emlékezet ősjelensége, melyet természet és kultúra, animalitás és humanitás stb. oppozíciója előtt kell elgondolnunk, magához a jelölés mozgásához tartozik, akkor a jelölés a priori — akár inskripcióval, akár nem, ilyen vagy olyan formában — bele van írva egy olyan „érzékelhető” és „térbeli” elembe, amit „külső”-nek hívunk.” [3. sz. irodalom 57. old.]                        

„Az algebra: arkánum ás transzparencia” [3. sz. irodalom 60. old.]                        

„Megképzik előttünk az információ bőségétől és újdonságából, valamint az információ kezeléséből táplálkozó grammatológia, még ha az utat törő művekben a konceptualizáció gyakran meg is torpan a merész és magabiztos áttörés előtt.” [3. sz. irodalom 66. old.]                        

„amit Leroi-Gourhan „mitogrammának” nevez: olyan írás, amely többdimenziósan tagolja jelképeit; itt a jelentés nincs alávetve az egymásutániságnak, a logikai időrendnek, vagy a hang irreverzibilis temporalitásának. Ez a többdimenziójúság nem bénítja bele a történelmet az egyidejűségbe, a történelmi tapasztalat egy másféle szintjének felel meg, [End p. 129] ezzel szemben a lineáris gondolkodást a történelem redukciójának is tekinthetjük. Igaz, hogy talán más szót kellene használnunk: a ‘történelem’ szóhoz kétségtelenül mindig a jelenlét legombolyításának lineáris sémája társult, ahol a jelenlét vonala a végső jelenlétet a kezdeti jelenléthez kapcsolja az egyenes vagy a körvonal pályája szerint. Ugyanebből az okból a többdimenziós szimbolikus struktúra nem található meg az egyidejű kategóriájában. Az egyidejűség két abszolút jelenlévőt szervez egybe, a jelenlét két pontját vagy pillanatát, és ekkép linearista fogalom marad.” [3. sz. irodalom 67. old.]    

„Több mint egy évszázad óta észlelhető ez a nyugtalanság a filozófiában, a tudományban, az irodalomban — ezeknek a területeknek minden forradalmát úgy értelmezhetjük, mint a lineáris modellt fokozatosan leromboló megrázkódtatásokat. A lineáris, azaz az epikus modellt. Ami manapság elgondolható, azt nem írhatjuk le a vonalhoz és a könyvhöz igazodva, legföljebb ha azt az eljárást követnénk, amely a modern matematikát golyós számológéppel óhajtaná tanítani. Ez a meg nem felelés nem modern, de manapság nyilvánvalóbb, mint valaha. A több dimenziójúsághoz és a delinearizált időbeliséghez való közeledés nem egyszerű reg-[End p. 131]resszió a ‚mitogramma” felé; ellenkezőleg a lineáris modellnek alávetett egész racionalitást a mitográfia egy újabb formájaként és újabb korszakaként kell megmutatni. Az a meta-racionalitás vagy meta-tudományosság, amely ily módon nyilvánul meg az írásról való elmélkedésben, ennél fogva többé éppúgy nem zárható be valamilyen embertudományba, mint ahogy nem is igazodhat a tudomány hagyományos eszméjéhez. Egyazon gesztussal hagyják maguk mögött az embert, a tudományt és a vonalat.”                                [3. sz. irodalom 68. old.]    

„Derrida kérdezési stratégiájának jövőt formáló ereje eg

qqqqq1

ként kölcsönhatásba lép - és kölcsönhatásban van - környezetével [18. sz.] úgy van a szavakkal is, létrejön az írás elsődleges jelentése, amely
valamennyire szándékom szerinti, de létrejön
„a szavak alatti szavak hálózata” [2. sz.] is.
„Ezt nevezi az irodalomtudós, Paul de Man >>a betű ellenőrizhetetlen hatal-
mának<<” [ 2. sz.]
Az előadásokból engem valamiért különösen megragadó mondatok, állítások, kate-
góriák felidézése – válogatásom önkényessége miatt – nem fogja a tárgy teljes fo-
galmi rendszerét előhozni, de segít abban, hogy megpróbáljak egy - a fenti sorokban
érintett – jelenségről , a tárgyiasult gondolat, a nagy egészből - a tervezés és építés
révén - határok közé zárt térrész és a környezete, a használói és alkotói közötti köl-
csönhatásról valamit elmondani..

Nem építészekről, nem elméletalkotókról, elméletekről, esztétikai kategóriákról fo-
gok írni, hanem csak ennek a - Simon Mariann által megnevezett - hatásmecha-
nizmusnak - az épület, mint tárgy, és az őt körülvevő tértartomány közötti kölcsön- hatásnak – az elemeiről, és azok filozófiai és élettani
(pszichológiai) tartalmáról. A hatásmechanizmusba bevont tértartomány részei az objektumok és a szubjektumok (az egyén és az egyének összessége: a
társadalom a maga intézményeivel,

kotja természetfilozófiáját, amit aztán a kortársak is, de főként a késői (filozófus) utódok (köztük Derrida a Grammatológia című művében) ízekre
szednek);
’Az angol tájkert’;
’Determinizmus: („Nincs esetleges, csak az isteni természet szükségszerűségéből fa-
kadó ok…okozat”, Descartes, Spinoza, Leibnitz: „Semmi nem jön létre elégséges ok
nélkül…”;
’Tapasztalat, megismerés, éntudat. „Cogito ergo sum”, a lélek=tudat’;
’Racionalizmus, kételkedés’;
’Hobbes –empirizmus, Locke, Newton, Hume’;
’Carl Friedrich Schinkel’;
’A Blondelek’;
’Az építészet alapja a természet és az ésszerűség’;
’A szépség forrása az arányok’;
’A számítógép monitorja meghülyíti az ember arányérzékét’;
’Az egésznek van egy közbeszéd jellege’;
’ - Tér,
- Szerkezet, amelynek
- Formai megjelenése van.’;
’Nehéz totális építészetet (építészetelméletet) csinálni’;
’A nagy dolgok akkor születnek, amikor valaki kényszer alatt van’;
’Perrault’;
’Egysíkú barokk kompozíció, ami már nem barokk’;
’Térfal elmélet (XIX. szd.)’
’Az építészettörténet 250 éves,

a historizmus 250 éves’;
’A mai építészettörténetnek nem szabadna stílusokkal foglalkoznia.’;
’A modern aktuálist jelent’;
’Az építészet nemcsak nyugatról –keletre, hanem délről-északra is mozog’;
’Az épületszimmetria a barokkban szinte következetes, olyan, mint az emberi
arc, a klasszicizmusban ugyanez olyan, mint a fa.’
’A mai építészetelmélet önigazolás’.

Toldalék a bevezetéshez:

„(Matematika) Különböző mintázatok felismerése, valamint ezek leírása
szavakkal és jelekkel” (forrás: Wikipédia)
Matematika-filozófia: Gödel nem teljességi tételei.
„Úgy tűnik, hogy a matematikusok lemondtak arról a romantikus álmukról,
hogy saját tudományuk filozófiáját minden >>bölcsészeti pontatlanságtól<<
mentesen saját maguk, matematikai módszerekkel alkossák meg.”
(forrás: hu.wikipédia.org/wiki/Matematikafilozófia)
Fraktálok (Rész és egész, az egész ismétlődése a részletekben).
Fülep Lajos,
Gottfried Semper;
Carlo Scarpa,
Peter Zumthor

„Festő csak akkor beszéljen, ha a képe semmit se tud mondani,
De akkor is jobb, ha hallgat.” [Egry József]
Alapozás:
Ha nem szeretnék úgy járni, mint a bábfilmbeli Mekk-mester, akkor az alapozás-
sal kell kezdenem. A 8. előadás két állítása:
- ’Nehéz totális építészetet (építészetelméletet) csinálni’
- és: ’A mai építészetelmélet önigazolás’.- azt sejteti, hogy ha
nehéz ilyet csinálni, akkor talán korunkban nem is található olyan építészetelmélet, amely „meghatározott paradigmán” [7.sz.] nyugodva a jelenben létező
— a globa-lizált világ információözönnel szolgáló hálójáról akár ebben az órában is, amikor ezt írom, szinte maradéktalanul begyűjthető , (sztár)
építészek, filozófusok, művészettörté-nészek, építészettörténészek által alkotott — dolgozatok, értekezések, munkahipotézi- sek, kinyilatkoztatások
sokaságát „egy nyelvet” beszélő [7. sz.] koherens rendszerré szervezné. Most önigazolások sokasága van, ellentmondás feszül a világot behálózó,
egyidejűséget biztosító információs burok mindenütt hozzáférhető egyöntetűsége, és a világ építészetét befolyásoló szellemi-, divat- és stílusáramlatok
sokfélesége között, mely sokféleség nem magyarázható pusztán az egyes régiók eltérő technikai, technoló-giai, gazdasági társadalmi fejlettségi szintjével.
„az építészeti gyakorlat számára nincs fogódzó. Minden szerző a maga rendszerét alkalmazza, hogy megmagyarázza az építészet jelenségeit, és ami a
legnagyobb baj, még ezek a rendszerek sem mindig ellentmondásmentesek ” [7.sz.]

„Az általános elvek bizonytalanná válása, az egyetemes törvénytan megingása a
(művészi) formaalkotásra és az ezzel kapcsolatos teóriára is kihat” [4. sz.]
„Holott korszerűség és érték - erre figyelmeztetett annakidején Fülep Lajos is éppen az
építészet példájával -, nem feltétlenül esik egybe: >>Nem azért értékes, mert korszerű,
hanem azért korszerű, mert értékes.<<” [4. sz.]
„A huszadik századi építészetben bekövetkezett – néha túl gyors – paradigmaváltások
és a sokféle, egyszerre fennálló és egyaránt érvényesnek minősülő paradigma csak részben szolgáltathat magyarázatot erre az állapotra, vagyis korszerűség
és érték fordí-
tott módon egyirányú viszonyára.” [4. sz.] és „A művészet is, hasonlatosan a filozófiá-
hoz, voltaképpen a kor tudatosítása. A forma aktív értékteremtő szerepe tehát azt je-
lenti, hogy a mű rangjára igényt tartó épület, mint bonyolult formai képződmény – Né-
meth Lajos megfogalmazásával élve – , >>nem csupán jelentésstruktúra, hanem jelen-
téssel bíró értékstruktúra<< is”… [4. sz.]
„Jelentés és érték viszonyának értelmezését az építészetben… az is nehezíti , hogy az
építészeti formák esetében csak fenntartásokkal lehet vizuális kódokról beszélni.
A legtöbb építészeti formának, elemnek nincs szavakkal is megfogalmazható jelentése.
Jelentésük elsősorban kontextuális, azaz többnyire azonos használatukkal, expresszivi-
tásukkal.” [4. sz.]
És egy kis hazai tükör:
„A kérdés talán éppen az, hogyan érhető el, hogy egy kritikában ne a nem létező építé-szet visszhangozzék, ne az építészeti látszatvilág nyüzsgése
verődjön vissza, hanem egy valóságos építészeti életé, amely még, vagy már nincsen, de amely lehetne, vagy kellene hogy legyen.” [4. sz.]
Mi a teendő?, hogyan lehet a sokféleségből rendszert, elméletet, tudományt alkotni?
A [7. sz] irodalom szerint a feladat a tudományfilozófia eszköztárával, módszereivel,
segítségével oldható meg. Az „elméleti aktivitások” írja a szerző „két síkon mozog-nak” az alsó szint a gyakorlat szintje. A létrehozandó
építészetelméletben ez az egyes tartószerkezeti, és épületszerkezeti elemek, anyagok, anyagminőségek, építéstech-nológiák, technológiai utasítások
szintje, a második szint a fogalmak az „összetett je-
lenségek” szintje, ilyenek a tér, a funkció, és a forma. „Az elméletek struktúrájának
legfontosabb eleme e két szint közötti kapcsolat” [7. sz.], a korrespondancia, „azaz…
a gyakorlati elemek megfeleltetésének módja az elmélet axiómáinak, posztulátuma-inak, törvényeinek, és fordítva.” [7. sz.]
A fogalmi szint elemeinek pontos, egyértelmű definiálása alapvető, és nehéz feladat,
de még nehezebb a két szint közötti – kölcsönösen egyértelmű megfeleltetést biztosí-
tó – korrespondancia mechanizmust, a maga szabályaival, törvényszerűségeivel, „törvényeivel” megalkotni.
„Valószínű, hogy az elkövetkezendő új építészet paradigmája is szelektálni fog, hiszen ez létkérdése. Egy rendszer ugyanis nem foglalhat mindent magába,
mert azzal megszűnik koherens rendszer lenni” [7. sz.]

Husserl célja az volt, hogy a filozófiát tudománnyá tegye. Véleménye szerint, amit
őelőtte ezen a címen műveltek - akár a legnagyobb elődök is - az nem állja ki egy tu-
domány ismérveinek próbáját, amennyiben a kérdéseket a (filozófiai) gondolkodás
szabályai szerint tesszük fel.
Miről ismerszik meg a tudomány?, teszi fel a kérdést:
„Ameddig a tudomány, a valódi tudomány elér, addig tanítható és tanulható is, éspe-
dig minden vonatkozásában félreérthetetlen egyértelműséggel.” [1. sz.]
állítja, majd így folytatja:
„Valamely tudomány elsajátítása sohasem valamely szellemtől idegen anyag passzív befogadása; mindig öntevékenységen alapszik, a teremtő szellemek által
elért ésszerű belátások utánalkotásán, ami indokok és következtetések alapján történik.”…
„Filozófiát nem lehet tanulni, mert nincsenek ilyen objektíven megragadott és megala-pozott belátásai, és nem lehet azért sem, mert – s ez is ugyanazt
jelenti – ezen a terüle-ten a problémák, módszerek és elméletek értelme nincsen tökéletesen tisztázva, a problémák, módszerek és elméletek nincsenek
fogalmilag pontosan körülhatárolva.”
és:
„Az igazi tudomány – addig a határig, ameddig valóban van mit tanítania – nem ismeri a mélyértelműséget. A mélyértelműség a bölcsesség dolga, a szigorú
elméleté a fogal- mi érthetőség és a világosság.” [1. sz.]
Célkitűzése:
„A mélyértelműség sejtelmeit egyértelmű racionális alakzatokká átformálni – ez a szi- gorú tudományok újjáalakításának lényeges folyamata. Az egzakt
tudományoknak is megvolt a maguk hosszú mélyértelműségi periódusa, s miként azok a reneszánsz küz-delmeiben, úgy fog – mint ezt remélni merem – a
filozófia a jelen harcaiban eljutni a mélyértelműség fokáról a tudományos világosság fokára.” [1. sz.]
„Soha nem szabad a radikális előítélet-nélküliséget föladni, s mondjuk eleve azonosí-
tani az ilyen >>dolgokat<< (Sachen) a tapasztalati >>tényekkel<< (Tatsachen), nem szabad, hogy vakon álljunk szemben az ideákkal, amelyek a közvetlen
szemléletben mégis nagymértékben abszolúte adva vannak. Túlságosan is olyan előítéletek igézete alatt állunk, amelyek még a reneszánszból származnak. Aki
igazán mentes az előítéle- tektől, annak közömbös, hogy valamely megállapítás Kanttól származik-e, vagy Aqunói Tamástól, Darwintól-e, vagy
Arisztotelésztől…”[1. sz.]
„Semmi szükség azt a követelményt hangoztatni, hogy saját szemünkkel lássunk; arra van szükség inkább, hogy azt amit látunk előítéletek kényszere alatt ne
magyarázzuk félre.” [1. sz.]
„… a filozófiának éppen az a lényege, hogy – amennyiben a végső eredetekhez nyúl vissza – tudományos munkája a közvetlen intuíció szférájában mozog; s a
döntő lépés, melyet korunknak meg kell tennie, annak felismerésében áll, hogy a helyesen értelme- zett filozófiai intuíció, a fenomenológiai
lényegmegragadás útján határtalan működési tér tárul fel előtte, és olyan tudomány birtokába jut, amely az indirekt szimbolizáló és matematizáló
módszerek, a következtetések és bizonyító eljárások apparátusa nélkül is hatalmas mennyiségű, a legteljesebb mértékben szigorú s minden további filozófia
számára döntő jelentőségű ismeretre tesz szert.” [1. sz.]

Álljon itt néhány Wikipédiából vett idézet Husserl tanának, illetve tanítása utóéletének bemutatására:
„A fenomenológia kifejezés a phainomenon („fenomén” , szó szerint „a megjelenő”,
„a megmutatkozó”, „a jelenség”) és a logosz („tan”) görög szavak összetételéből szár- mazik. Husserl nem a görög filozófiából, hanem Kanttól kölcsönözte a
kifejezést. Ugyanis Kant volt az, aki felrótta az addigi metafizikusoknak, hogy a „magánvaló dolog” (Ding an sich) megismerésében elhanyagolták a jelenség
(„a fenomén”) megis-merésével kapcsolatos filozófiai problémákat, a jelenséget pedig a látszattal azonosí-tották. Pedig – állította Kant – a látszat nem
maga a valóság, míg a jelenség valóságos dolog. Az igazi ismeretet a jelenség megismerése adja.” [Wikipédia]
A fenomenológia problémái:
„Husserl szerint ami a megismerő ember számára adott, az nem a magyarázatra szoru-ló anyagi világ, hanem a fenomének. A fenomenológia feladata a fenomének
előítéle-tektől mentes leírása. A filozófiailag helyes módon leírt fenoméneket … a priori „lényeg-osztályokhoz” tartozókként ismerhetjük fel. A
fenomenológia központi kate-góriája: a tudat „intencionalitása”, azaz nincs objektum szubjektum nélkül.” [Wikipédia]
„Husserl a fenomenológiát rendszerként (a priori tudományként) és módszerként írta le, más gondolkodók úgy vélték, inkább csak módszerként tekinthető.”
…”A fenomenológia legjelentősebb gondolata az „intencionális élményben adott feno-mén”. Ez a gondolat azonban nemcsak a filozófiában van jelen, hanem
egyaránt meg- található az irodalomtörténetben, a művészettörténetben és a társadalomtudományok sok más területén is.” [Wikipédia]
A természettudományok területén a fenomenológia nem megalapozott. [Wikipédia]

Az „alapozás”-t (mármint az „esszém” alapozását, nem pedig a természettudományok fenomenológiájának megalapozását) a következők tehetik még szilárdabbá:

„Arisztotelész - a gondolkodás logikai alapelvei:

1. Az azonosság elve: minden dolog önmagával azonos (A az A), ha ez nem teljesülne, akkor bármely dolog bármi más is lehetne.

2. Az ellentmondásmentesség elve: semmi nem lehet azonos a neki ellentmondó dologgal (A nem lehet nem A).

3. A kizárt harmadik elve: két ellentmondó dolog között nincs harmadik lehetőség (A és nem A közül csak az egyik lehet igaz).” [5. sz.]

Az érzékelésről, észlelésről:
„AZ ÉSZLELÉS
-          (percepció) azon pszichológiai folyamatok összessége, amelyek útján felismerjük, szervezzük és jelentéssel ruházzuk fel a környezeti
ingerekből érkező észleleteket.
-          A nagyságkonstancia azt jelenti, hogy egy tárgy méretét annak ellenére változatlannak észleljük, hogy a retinális proximális inger
megváltozott.
-          Az alakkonstancia lényege, hogy az adott tárgy alakját a retinális kép alaknak megváltozása ellenére is állandónak észleljük.
-          Világosságkonstancia: annak ellenére, hogy a szemünkbe érkező fény mennyisége változik, azonosan megvilágítottnak észleljük a tárgyat.
A konstanciák az evolúció, ill. az egyéni fejlődés (tanulás) termékei.
MÉLYSÉGÉSZLELÉS
-          A lehetséges szintézis lényege, hogy bizonyos mélységjelzők használata feltehetően veleszületett, míg mások alkalmazását meg kell tanulni.
-          A mélységlátásban monokuláris (egyszemes) és binokuláris (kétszemes) mélységjelzőkre egyaránt támaszkodunk.
MÉLYSÉGÉSZLELÉS
A monokuláris mélységjelző pl.:
1.A relatív méret
2.Takarás
3.Lineáris perspektíva
4.Levegőperspektíva
5.A textúragrádiens
6.Mozgásparallaxis
MÉLYSÉGÉSZLELÉS
A binokuláris mélységjelzők a következők:
1.Konvergencia
2.Akkomodáció
3.Binokuláris diszparitás
FORMAÉSZLELÉS
-          Az alaklélektan vagy GESTALT-pszichológia alapvetése, hogy az egész (pl. a forma) több, mint a részek (tulajdonságok) puszta összege: a dolgok
tulajdonságai egészekké („jó alakokká") szerveződnek
        Alaklélektani szerveződési elv:
-          1.Közelség
-          2.Hasonlóság
-          3.Zártság
-          4.Szimmetria
-          5.Közös mozgás
Vonásdetektor elképzelés
-          A vonásdetektor elmélet (HUBEL és WIESEL, 1962) lényegében pszichofiziológiai elképzelés, amely a formaészlelést az agyi neuronok működésére
vezeti vissza.
A vizuális kéregben specifikus neuronokat mutattak ki, amelyek kizárólag az ezekhez a neuronokhoz tartozó retinaterületeken (receptív mezőkön) keltett
ingerületre reagálnak.
HUBEL és WIESEL vizsgálataikban konkrétan háromféle vizuális kérgi neuront azonosítottak:
-          1.Egyszerű sejtek
-          2.Komplex sejtek
-          3.Hiperkomplex sejtek
Mintázatfelismerés
Templátegyeztetés elképzelések
Ezek a modellek azt feltételezik, hogy tapasztalataink eredményeként a tárgyakról memóriánkban a potenciálisan felismerhető mintázatokat megjelenítő
„legjobb példányokat" (templátokat, azaz prototípusokat vagy sablonokat) tárolunk.
Tulajdonságegyeztetés
A mozgásészlelés
Közvetlen percepció elmélete szerint maga a mozgó inger tartalmazza a mozgás azonosításához szükséges információ egészét.” [6.sz.]
Felépítmény:
Most következzenek itt szemelvények abból a filozófiai rendszerből, amely - több-
szörös nyelvi áttételen (fordításon, félrefordításon, félreértelmezésen) [ld. a 13. sz.
irodalom megjegyzéseit ott] keresztül - a huszadik század harmadik harmadában a dekonstruktivisták építészetének paradigmájává tett, alkotói elveiket ily
módon egy rendszerük szempontjából külsőnek tekinthető diszciplína – abban a közegben, amelyre kidolgozója Derrida megalkotta konzisztens
megállapításokkal, munkahipotézissel és célkitűzéssel rendelkező – összefüggéseikből kiemelt kategóriái határozták meg, így nem teljesülhetett a [7. sz.
irodalomban bemutatott) korrespondancia elve, azaz az (építészet)elméleti aktivitás felső szintjének fogalmai és az alsó szint fogalmai között nem
jöhetett létre kölcsönösen egyértelmű megfeleltetés: a kívülről átvett posztulátu-mok, axiómák, tételek és törvényszerűségek miatt.
Tehát következzék annak felvillantása, amelyet a huszadik század nyelvi fordulatá-nak nevez a (nemcsak építészeti) szakirodalom. A bevezetőben említettek
szerint nem
építészetelmélet-alkotókról, nem építészekről, nem esztétikai kategóriákról fogok írni,
ha itt-ott név szerint említek valakit azt csak a tárgyam megközelítése érdekében te-
szem. Derrida filozófiája itt nem a dekonstruktivisták, vagy az építészetelmélet szem-
pontjából, hanem az emberi észlelés, információfeldolgozás, megértés és megértetés
szempontjáól lehet érdekes.***
*** a fentebb említett többszörös félrefordítás: (franciáról
angolra) természetesen az esetemre is igaz, hiszen én sem
az eredeti forrásból, hanem annak magyar fordításából idé-
zem azt amit értelmezni próbálok és érteni vélek, vagy megsejtek belőle.
JACQUES DERRIDA
GRAMMATOLÓGIA (ELSŐ RÉSZ)
[Magyar Műhely/ÉLETÜNK, Bp., 1991. - oldalszámok a szövegben]
„. Igyekeztünk tehát összekapcsolni e két szükségesnek látszó közelítésmódot, így téve fel újra a szövegnek, történelmi státusának, tulajdon idejének és
terének kérdését. Ez a már elmúlt és túlhaladott korszak ténylegesen mindenestül szövegként nyilvánul meg, e szavak olyan értelmében, amelyet meg kell
majd határoznunk.” [3. sz. irodalom 10. old.]
„Hivatkoztunk már az elméleti matematikára: az elméleti matematika írása – akár úgy fogjuk fel, mint értelmes gráfiát (s ez már azonosságot, tehát
formájának eszmeiségét tételezi fel, ami lényegben teszi képtelenné az „értelmes jelölő” oly mindennapos fogalmát), akár mint jelöltek eszmei szintézisét,
vagy mint másik szinten működő nyomot – akár pedig, mélyebb értelmezésben, mint egymásba való átmenetüket –, ez az írás abszolút értelemben sohasem volt
fonetikus megjelenítéshez kötve. A fonetikusnak mondott írással élő kultúrákon belül a matematika nem csupán beékelődés. Ezt egyébként minden
írástörténész megemlíti; egyúttal felidézik annak az alfabetikus írásnak a tökéletlenségeit, amely oly hosszú ideig a legkényelmesebb és „legértelmesebb”#
írásnak látszott. Ez a beékelődés egyúttal az a hely is, ahol a tudományos nyelv gyakorlata belülről s egyre mélyebbről kérdésessé teszi a fonetikus írás
eszményét és egész implicit metafizikáját (a metafizikát), vagyis különösen az episztemé filozófiai eszméjét; nemkülönben az isztoriáét, ami oly mélyen
rokona – ama szétválasztás vagy szembeállítás ellenére, amely közös pályájuk egy szakaszában egymásra vonatkoztatta őket. História és tudás, isztoria és
episztemé mindig úgy határozódtak meg (és nem csupán etimológiailag vagy filozófiailag), mint kerülőutak a jelenlét újraelsajátításának céljából.” [3.
sz. irodalom 15. old.]
„Az elméleti matematikán kívül azonban az információátvitel gyakorlati módszerei hatalmas méretekben kitágítják az „üzenet” lehetőségeit, egészen addig a
pontig, ahol az „üzenet” többé nem valamilyen nyelv „írott” fordítása, azaz olyan jelölt átvitele, amely kimondva is teljes értékű maradna.” [3. sz.
irodalom 16. old.]
„Minthogy egész világunk és nyelvünk omlana vele össze, és mivel a jel evidenciája és értéke a származtatás bizonyos pontjáig megőrzi elpusztíthatatlan
szilárdságát, dőreség volna egy bizonyos korszakba való beágyazottságából arra következtetnünk, hogy „másfelé kell továbbhaladni”, meg kell a jeltől –
mind a kifejezéstől, mind a fogalomtól – szabadulni. Hogy kellőképpen felfoghassuk azt a gesztust, amit itt fölvázolunk, új módon kell megértenünk a
„korszak”, a „korszak-berekesztődés”, a „történelmi genealógia” kifejezéseket; mindenekelőtt szabaddá kell tennünk őket mindenféle relativizmustól.” [3.
sz. irodalom 19. old.]
„Talán mondhatnánk azt is, a Sein und Zeit kezdeményezte kérdésrendet követve, és radikalizálva a husserli fenomenológia kérdéseit, hogy ez az áttörés nem
csupán magára a tudományra vonatkozik, és hogy ami látszat szerint ekként jön létre egy ontikus területen vagy egy regionális ontológián belül, jog
szerint nem tartozik hozzájuk, és már visszavezet magához a lét kérdéséhez.” [3. sz. irodalom 24. old.]
„5)hogy az írás nem csupán segédeszköz a tudomány szolgálatában – esetleg tárgya is a tudománynak –, hanem elsősorban, ahogy Husserl [End p. 53.]
részletesen kifejtette A geometria eredetében, az eszmei tárgyak lehetőségének, tehát a tudományos objektivitásnak a feltétele is. Mielőtt tárgya lenne,
az írás az episztemé feltétele;” [3. sz. irodalom 28. old.]
„Ennek az egységnek a tekintetében az írás mindig csak származtatott, esetleges, részleges, külsőleges, a jelölőt megkettőző: fonetikus lehet. „A jel
jele”, mondták Arisztotelész, Rousseau és Hegel” [3. sz. irodalom 30. old.]
„javasoljuk, hogy a jel szót tartsuk meg az egész jelölésére, a fogalom és a hangkép kifejezést pedig a jelölt-tel, illetőleg a jelölő-vel
helyettesítsük.” [3. sz. irodalom 31. old.]
„Az írás ábrázolás-elvű felfogása megkönnyíti a dolgunkat. Ha az írás csupán „ábrázolása” (43. o.) a nyelvnek, jogunk van kizárni a rendszer bensejéből
(mert itt az a hit munkál, hogy van a nyelvnek belseje), mint ahogy a képet káros következmények nélkül kizárhatjuk a valóság rendszeréből.” [3.
sz. irodalom 32. old.]
„Olyan tudományé, amely már nem tud megfelelni az episztemé klasszikus koncepciójának, mert területének eredetisége – az általa bevezetett eredetiség –
annyi, hogy a „kép” kinyitása a „valóság” feltételének látszik; az a viszony többé nem gondolható el „kép” és „valóság”, „külső” és „belső”, „látszat” és
„lényeg” egyszerű megkülönböztetésén és rendíthetetlen külsőlegességén belül – az oppozíciók egész szükségszerűen következő rendszerével együtt.
Platónnak, aki alapjában véve ugyanezt mondta az írás, a beszéd és a lét (vagy az eszme) közti viszonyról, legalább sokkal finomabb, kritikusabb és
kevésbé magabiztos elmélete volt a képről, a festészetről és az [End p. 61.] utánzásról, mint amilyen Saussure teóriája,” [3. sz. irodalom 32. old.]
„Ami önmagát szemügyre veheti, az sohasem egy; és az összeadás törvénye – eredetnek a reprezentációjához, dolognak a képéhez: hogy egy meg egy, az
legalább három.” [3. sz. irodalom 34. old.]
„Az írás nem a jel jele, legföljebb ha ugyanezt minden jelről elmondjuk, és ez mélyebben igaz is volna. Ha minden jel valamilyen jelre utal, és ha „a jel
jele” írást jelent, bizonyos konklúziók – melyeket a megfelelő pillanatban meg fogunk vizsgálni – [End p. 73.] elkerülhetetlenné válnak.” [3. sz.
irodalom 38. old.]
„Mármost azt kell hinnünk, hogy az Írás egyszerre külsőlegesebb a beszédhez képest, mivel nem „képe” vagy „szimbóluma”, és belsőlegesebb is a beszédhez
képest, amely már magában is írás. Még mielőtt hozzákötődne bemetszéshez, bevéséshez, rajzoláshoz vagy betűhöz, olyan jelölőhöz, amely általánosságban egy
általa jelölt jelölőre vonatkozik, a gráfia fogalma magában foglalja az intézményes nyom instanciáját, minden jelölő rendszer közös lehetőségeként.”
[3. sz. irodalom 41. old.]
„Maga a dolog Is jel. Husserl Számára ez elfogadhatatlan feltevés, az ő fenomenológiája éppen ezért — az általa megfogalmazott ‘alapelvek alapelve’
értelmében — a jelenlét metafizikájának legradikálisabb és legkritikusabb restaurációja marad.” [3. sz. irodalom 43. old.]
„ Éppenséggel ő maga az, ami soha sem hagyja önmagát a jelenlét formájára redukálni. Márpedig a jelenlét irányítja a tárgy egész objektivitását és a tudás
Összes vonatkozását.”[3. sz. irodalom 48. old.]

„hiszen Csupán a forma és az anyag közti megkülönböztetés segítségével magyarázhatjuk meg a beszéd és az Írás lehetőségét, hogy egyszerre léteznek egyazon
nyelv kifejezéseiként. Ha e két szubsztancia bármelyike — a levegő vagy a tinta áramlása — integráns része volna magának a nyelvnek, nem lehetne az
egyikről a másikra átváltani nyelvváltoztatás nélkül.”#
„Ily módon a Koppenhágai Iskola kétségtelenül kutatási területet szabadít fel: lehetővé válik közvetlen figyelmet szentelni nem Csupán a forma
tisztaságának, amely megszabadult a szubsztanciához való összes „természetes” kötődéstől, hanem mindannak is, ami a nyelv rétegződésében a grafikai
kifejezés szubsztanciájától függ” [3. sz. irodalom 49. old.]
„A „tapasztalat” mindig jelenléttel való kapcsolatot jelölt, akár tudatos volt ez a kapcsolat, akár nem.” [3. sz. irodalom 50. old.]
„Ekképpen a fenomenológiai redukciót és a husserli transzcendentális tapasztalatra való hivatkozást el kell helyeznünk — a diskurzus egyszerű
mozzanataként. Amennyiben az általában vett tapasztalat — és a transzcendentális tapasztalat, kivált Husserlnél — fogalmát továbbra is a jelenlét tétele
kormányozza, részes a nyom redukálásának folyamatában.” [3. sz. irodalom 51. old.]
„Elismerjük tehát, hogy szükséges az ős-nyom fogalmával közlekednünk.”…” a formán való áthaladás a lenyomaton való áthaladás.” [3. sz. irodalom 51. old.]
„Itt a differencia megjelenése és működése olyan kezdeti szintézist tételez fel, amelyet semmilyen abszolút egyszerűség sem előz meg Ez lenne tehát a
kezdeti nyom Az időbeli tapasztalat minimális egységében való késleltetés nélkül, olyan nyom nélkül, amely a másikat másikként tartja meg ugyanabban,
semmiféle differencia sem működhetne, és semmiféle jelentés sem létezhetne.” [3. sz. irodalom 52. old.]

A differencia „lehetősége jogszerűen megelőzi mindazt, amit jelnek (jelölt/jelölő, tartalom/kifejezés stb.), fogalomnak vagy működésnek, motornak vagy
érzékelhetőnek hívunk. A differancia ennélfogva nem annyira érzékelhető, mint inkább érzékfeletti, és lehetővé teszi a jelek egymás közti artikulációját
ugyanazon az absztrakt renden belül — például fonikus vagy grafikai szöveg —‚ vagy két kifejezésrend között.” [3. sz. irodalom 52. old.]
„Ez utóbbi [a hangkép] nem a materiális hang, vagyis kizárólag fizikai dolog, hanem ennek a hangnak a pszichikai lenyomata, annak az ábrázolása, amit
érzékszerveink tanúságként adnak róla; érzéki jelenség, és »materiálisnak« csakis ilyen értelemben, az asszociáció másik, elvontabb tagjával, a fogalommal
való oppozícióban mondjuk.” (91-92. o.) [3. sz. irodalom 52. old.]
„Ami az intencionalizált tárgyat, például a kép tartalmát illeti, nem tartozik valódi módon sem a világhoz, sem a megélt élményhez: a megélt élmény nem-
valódi komponense.” [3. sz. irodalom 53. old.]
.”A megjelenő és a megjelenés közti hallatlan megkülönböztetés (a „világ” és az „élmény” között) az összes többi megkülönböztetés feltétele, az összes
többi nyomé, és már maga is nyom.” [3. sz. irodalom 53. old.]
„a nyom nem annyira eszmei, mint valódi, nem annyira érzékfeletti, mint érzékelhető, nem annyira átlátszó jelölés, mint átlátszatlan energia, és
semmilyen metafizikai fogalom nem tudja leírni. És mivel annál inkább megelőzi az érzékelhetőség régiói közti megkülönböztetést, megelőzi a hangot éppúgy,
mint a fényt, van-e értelme „természetes” hierarchiát létrehozni például a hang-lenyomat és a vizuális (grafikai) lenyomat között? A grafikai képet nem
látjuk; az akusztikai képet nem halljuk. A hang teljes egységei közti megkülönböztetés nem hallható.” [3. sz. irodalom 53. old.]
„A tér és az idő tapasztalatának eredeteként a megkülönböztetés írása, a nyom szövedéke lehetővé teszi a tér és idő közti megkülönböztetés artikulálását,
ekként való megjelenését, egy (,‚azonos” saját testből megélt „azonos”) tapasztalat egységében. Ez az artikuláció tehát lehetővé teszi, hogy grafikai (,
‚vizuális” vagy „taktilis”, „térbeli”) láncolatot illesszünk hozzá, alkalmanként lineáris módon, egy beszélt („fonikus”, „temporális”) láncolathoz. Ebből
az őseredeti artikulációs lehetőségből kell kiindulnunk. A megkülönböztetés: artikuláció.” [3. sz. irodalom 54. old.]
„Saussure szerint a beszéd passzivitása mindenekelőtt a nyelvvel való kapcsolata. A passzivitás és a differencia közti kapcsolatot nem lehet elkülöníteni
a nyelv alapvető tudattalansága (mint nyelvbe-gyökerezettség) és a térelosztás (szünet, Fehér folt, központozás, általában vett intervallum stb.) között,
ami a jelölés eredetét alkotja.” [3. sz. irodalom 55. old.](lásd Hajnóczi Gyula: Vallum és Intervallum c. könyvében (18. sz. irodalom) az erről
mondottakat).
„A térelosztás (figyeljük meg, hogy ez a szó a [ és az idő artikulációját mondja ki, az idő térré-válását és a tér idővé-válását) mindig a nem-érzékelt, a
nem- jelenlévő és a nem-tudatos.” [3. sz. irodalom 55. old.] (Lásd Kepes György: A látás nyelve c. könyvében [13. sz.
irodalom] a képben, pl. a kínai tájképekben a fehér foltokról, a nincsről, a szünetről mondottakat.)
Egy magyar szobrásznőtől olvastam a következőt: „Az a jó munka, amelyben tapintható a csend, és a formával adagolható benne az idő.” A nevét
sajnos most nem találom.
„A külső, a „térbeli” és „objektív” külsőlegesség, melyről azt hisszük, hogy a világ legközismertebb dolga, közismertként nem jelenhetne meg a gramma
nélkül, a differancia mint temporalizáció nélkül, a halállal való kapcsolat mint az élő jelen struktúrája nélkül.” [3. sz. irodalom 57. old.]
(A Gyűrűk Ura c. könyvben a tündék irígylik az emberek halandóságát, ezt a megjegyzést lásd kicsit bővebben később).
„Ha a nyom, az emlékezet ősjelensége, melyet természet és kultúra, animalitás és humanitás stb. oppozíciója előtt kell elgondolnunk, magához a jelölés
mozgásához tartozik, akkor a jelölés a priori — akár inskripcióval, akár nem, ilyen vagy olyan formában — bele van írva egy olyan „érzékelhető” és
„térbeli” elembe, amit „külső”-nek hívunk.” [3. sz. irodalom 57. old.]
„Az algebra: arkánum ás transzparencia” [3. sz. irodalom 60. old.]

„Megképzik előttünk az információ bőségétől és újdonságából, valamint az információ kezeléséből táplálkozó grammatológia, még ha az utat törő művekben a
konceptualizáció gyakran meg is torpan a merész és magabiztos áttörés előtt.” [3. sz. irodalom 66. old.]

„amit Leroi-Gourhan „mitogrammának” nevez: olyan írás, amely többdimenziósan tagolja jelképeit; itt a jelentés nincs alávetve az egymásutániságnak, a
logikai időrendnek, vagy a hang irreverzibilis temporalitásának. Ez a többdimenziójúság nem bénítja bele a történelmet az egyidejűségbe, a történelmi
tapasztalat egy másféle szintjének felel meg, [End p. 129] ezzel szemben a lineáris gondolkodást a történelem redukciójának is tekinthetjük. Igaz, hogy
talán más szót kellene használnunk: a ‘történelem’ szóhoz kétségtelenül mindig a jelenlét legombolyításának lineáris sémája társult, ahol a jelenlét
vonala a végső jelenlétet a kezdeti jelenléthez kapcsolja az egyenes vagy a körvonal pályája szerint. Ugyanebből az okból a többdimenziós szimbolikus
struktúra nem található meg az egyidejű kategóriájában. Az egyidejűség két abszolút jelenlévőt szervez egybe, a jelenlét két pontját vagy pillanatát, és
ekkép linearista fogalom marad.” [3. sz. irodalom 67. old.]

„Több mint egy évszázad óta észlelhető ez a nyugtalanság a filozófiában, a tudományban, az irodalomban — ezeknek a területeknek minden forradalmát úgy
értelmezhetjük, mint a lineáris modellt fokozatosan leromboló megrázkódtatásokat. A lineáris, azaz az epikus modellt. Ami manapság elgondolható, azt nem
írhatjuk le a vonalhoz és a könyvhöz igazodva, legföljebb ha azt az eljárást követnénk, amely a modern matematikát golyós számológéppel óhajtaná tanítani.
Ez a meg nem felelés nem modern, de manapság nyilvánvalóbb, mint valaha. A több dimenziójúsághoz és a delinearizált időbeliséghez való közeledés nem
egyszerű reg-[End p. 131]resszió a ‚mitogramma” felé; ellenkezőleg a lineáris modellnek alávetett egész racionalitást a mitográfia egy újabb formájaként
és újabb korszaka ként kell megmutatni. Az a meta-racionalitás vagy meta-tudományosság, amely ily módon nyilvánul meg az írásról való elmélkedésben, ennél
fogva többé éppúgy nem zárható be valamilyen embertudományba, mint ahogy nem is igazodhat a tudomány hagyományos eszméjéhez. Egyazon gesztussal hagyják
maguk mögött az embert, a tudományt és a vonalat.” [3. sz. irodalom 68. old.]

„Derrida kérdezési stratégiájának jövőt formáló ereje egyelőre beláthatatlan.”
[3. sz. irodalom 8. old. A könyv fordítójának, Molnár Miklósnak a megjegyzése]

Derrida nyomán és után:
„Az értekezés kiinduló feltételezése szerint a tervezés folyamata összefüggés-be hozható egy olyan háromtagú kommunikációelméleti modellel, ahol a gon-
dolatot az elméleti/kritikai szövegben, annak kifejezésének módját elsősorban rajzban vagy diagramban, megtestesülését vagy megértését pedig magában az
épületben lehet keresni. Ezen összefüggés rendszerben vizsgálható a jelölés folyamatának időbeli módosulása, ami megválaszolhat két kérdést is. Egyrészt,
a külső elméletek és az építészet területeinek különbségei ellenére interdiszcip- lináris módon kérdezhetők-e az építészeti territórium határai az új
körülmények között? Másrészt, milyen hatással van ugyanerre, hogy közben a kultúra a nyel- vi meghatározottságtól a képi felé mozdult el?” [13. sz.
irodalom 3. oldal]

„Jameson szerint minden interpretáció – másképpen jelentésteremtés – allegorikus. A (posztmodern) kijelentés tárgyának sem nem puszta megjelenítője, sem
nem értékítélete. Jelölő és jelölt egyszerű bináris szerkezete helyett inkább háromrétegű, amennyiben elmondja a két pólus közötti közvetítő rendszer
történetét is.” [13. sz. irodalom 13. oldal]
„Szöveg és értelmezése, létrehozás és befogadás nem elválasztható, nem ugyanannak a dolognak két oldala: ilyen értelemben az olvasó íróvá válik és a
korábbi szélsőértékek helyett összekapcsolódó magyarázatok, dinamikus különbségek hálózata jön létre. Tehát ha meg akarunk érteni egy „szöveget”,
interpretációnkban „félre kell olvasnunk” ahhoz, hogy meglévő kereteit elmozdítsuk.” [13. sz. irodalom 13. oldal]

„Azért kell itt elidőzni, mert egyrészt az interpretáció kultúrája általános(ítható), ekkép kiterjeszthető az építészet értelmezésére is, másrészt a
diszciplínát szövegként kezelve az „korszerűsíthető”, félreolvasható. Ráadásul oly módon – mint azt a dekonstruktív és azt követő épületek mutatják -,
hogy az interpretáció tervezési módszerré is válik és megjelenik a teórián túl , a gyakorlatban is.” [13. sz. irodalom 13. oldal]
„Az építészetelmélet 80-as évekbeli szerepét keresve alapvetően két helyre kell visszahivatkozni. Egyfelől 1968-ra, mint a modern jelképes végére – egyben
a posztmodernitás és bizonyos olvasatokban a globalizáció kezdetére is.22 Ez az irány jelenti a modernitás (a felvilágosodás) racionalitásából való
kiábrándulás következtében megalapozott kísérleteket, melyek a szellem, az egyéni fantázia felszabadítására és emancipációjára törekedtek. A másik
alapvető referencia, a nagyjából ugyanekkorra bekövetkező ún. nyelvi fordulat, mely a kultúra egész területét kommunikációként fogta fel, s ekképpen az
interdiszciplinaritás eszköze volt, vagy még inkább: diszciplínák felett állt.23” [13. sz. irodalom 17. oldal]
„a kultúra általános nyelvi fordulata által erősödik meg az építészetelmélet szerepe is a hetvenes évekre. Azonban, mivel ez kétszintű fordítást jelent –
jellemzően franciáról angolra történő nyelvi és diszciplínák közötti átvitelt -, az eredmény alapvető torzulásokat szenved az eredeti gondolathoz
képest”…”Ugyanakkor megkülönböztetendő szándékolt és „figyelmetlen”, divatszerű változata: az utóbbi elsősorban arra vonatkozik, hogy az (építész-)
interpretátor gyakran nem számol az átültetendő elmélet eredeti kontextusával…” [13. sz. irodalom 17. oldal]

„..az értelmezés tudománya nem rendelkezik a tárgyiasság és az eredetiség ideáljával, és a biztos-zárt-egyértelmű ideológiai háttérrel. A differencia-
filozófiák – ahová Derrida, Deleuze és Michael Foucault munkásságát is sorolhatjuk – ezt a gondolatmenetet követik különböző nézőpontokból: a filozófia
történetét képező zárt, integráló, logikus gondolatmenetek és szabályrendszerek, valamint az „azonosító, identifikáló és ezáltal egységesíthető,
általánosítható fogalmak” érvényüket vesztették a posztmodernitásban (Orbán 1994, p.49), s ezen túllépve, őket elmozdítva megy végbe az ész uralmának
kritikája. A logikus gondolatmenet, a filozófia nem szűnik meg, hanem fikcionálttá (értsd: hangsúlyosan irodalmi nyelvezetté, játékká) válik.25 [13. sz.
irodalom 17. oldal]
Eisenman és Koolhaas
„Mellettük a piszkos elmélet csúcsát – egyben a legnehezebben megérthető 90-es évekbeli építészeti szövegeket – Bernard Cache (1995) és Greg Lynn (1998)
írásai jelentik.29 Közös jellemzőjük, hogy a diszciplinaritás mibenlétével, a különbség témájával és eszközeivel, egyfajta közvetett, „ködösített”
gondolatépítéssel (tervezéselmélettel) foglalkoznak.” [13. sz. irodalom 17. oldal]
Felidézhető ezzel kapcsolatban Husserl mondása, miszerint
a mélyértelműség a (keleti) bölcsek dolga, a tudományé a
tiszta, világos, pontos, egyértelmű, félreérthetetlen fogalom-
alkotás, fogalmazás.
„Ahogyan Eisenmann írja,
„amikor megszűnik a különbség ábrázolás és a valóság között, amikor a valóság csak szimuláció, akkor az ábrázolás elveszti jelentésének a priori forrását,
és önmaga is szi-mulációvá válik […] A klasszikus vége azt jelenti, hogy megszűnik a végcél, mint a haladás, illetve a történelmi fejlődés értékekkel
felruházott eredményének mítosza. (Eisenman 1984, p. 159. és 169. magyarul: p. 324. és 332.)34”
„Mivel azonban a „korszellem” megmutatkozása természetszerűleg mindig elkerülhetetlen – olyan értelemben, hogy az interpretáció kerete szükségképpen mesél
róla -, inkább az építészet fogalmát, a diszciplínát magát kell újragondolni: a külső vonatkozás (ábrázolás) helyett a belsőből fakadás, a kijelölt
univerzális folyamat (ésszerűség) helyett az egyedi szemlélet, a folytonosság (történelem) helyett a mindig keletkezés tényezői mentén. Ám nem új modellt
kell felállítani, hanem önálló beszédmódot (nyelvezetet) kell megteremteni az építészet számára: egy kreált, fiktív koncepciózus közeget, mely egyesíti a
(külső) jelentéstől való mentességet, a tetszőlegességet vagy önkényességet, és az idő nélküliséget. Ez már nem szimuláció, hanem nem-klasszikus
építészet, disszimuláció: „míg a szimuláció a valóság és az ábrázolás közötti különbségek elkendőzésének a kísérlete, a disszimuláció a valóság és a
látszat közötti különbséget érintetlenül hagyja” – mondja Eisenman (uo. p. 166. Magyarul: p. 330.)” [13. sz. irodalom 20. oldal]
„Ez a modern film, ahol egyre inkább a vágás, mint a kiszakítás, és az egymásra rétegződés (mondhatnánk: szuperimpozíció) mint az újonnan összerakás
művelete határozza meg az Idő-képet. Itt az egymás mellé helyezett „tetszőleges” képi és hangszekvenciák immár irracionális
rendszert képeznek, mert közöttük hiányok és jelentésbeli elcsúszások adódnak. A rés autonóm, redukálhatatlan egységgé vált, hiszen (ellentétben a
mozgás-képpel, ahol az egyik kép vége egybeesett a másik elejével) ez az illesztés esetleges, a köztességben már nem a meghatározottság, hanem a
lehetőségek sokasága kap helyet. (Deleuze 1989)

Az összeillesztendő filmképeket (és már korábbról a fényképeket is) mindig a kamera vágja ki a valóság látványából, annak
teljességéből csak egy részt keretez le. Így a huszadik század második felének művészetelméletében központi szerepet játszó kép-problematika mindig a
keret problematikájával jár együtt, legyen szó akár Kazimir Malevics, Jackson Pollock vagy Francois Bacon festészetéről, akár a filmezésről, akár immár az
építészetről.101”
[13. sz. irodalom 42. oldal] (És Moholy-Nagy László, és Kepes György? Ők már a huszadik század első harmadában is e témakörökben kutattak, alkottak).

„A kilencvenes évek második felében sorban megszülető Deleuze- (és Cache-) átiratok, Möbiusz-szalag- és fraktál-alkalmazások széleskörű elterjedése már az
adaptációk adaptációit teszik meg elsődleges elméleti forrásokká.154” ” [13. sz. irodalom 64. oldal]

„A tárgy kiterjedése, felülete, a felületének belseje és az ezeket létrehozó gondolat is „redőzött”, állandóan változik, modulálódik, önmaga válik
eseménnyé: nem-sztenderd termékké.156” [13. sz. irodalom 66. oldal]
Érdemes ebből a szempontból Rejka Erika: A kerámia terei/
Láncolatok/
című doktori dolgozatában [17. sz. irodalom] bemutatott Láncolatok című (doktori mester) művét megnézni, megfigyelni és elolvasni a
sokszorosításról írt gondolatait.
„A „gyakorlati építészetben” a kényszeredett önigazolások sorozata következtében nem lehet releváns elméletről beszélni, még tengernyi publikáció
ellenére sem, míg a nyelvi fordulatot követő elméleti színtér a legtöbb esetben nem bírt gyakorlati relevanciával. Elmélet és gyakorlat, képzelet és
technika, gondolat és forma általában elkülönültek egymástól: a képzelet oldalán az ideák, az anyagiság oldalán a karteziánus geometriák előzték meg a
megtestesülést..” [13. sz. irodalom 78. , 79. oldal]

„Az építész (a társtervezőknek, a megrendelőnek, a közösségeknek, a médiának) be tudja mutatni látványtervek nélkül, de sokkal lényegretörőbben, hogy
hogyan keletkezett, milyen döntések mentén az épület és hogyan működik.” [13. sz. irodalom 80.]
„Az átlátható törekvés ellenére sem érthető meg azonban, hogyan lesz Eisenmannél az elméleti konstrukcióból műszaki, Koolhaasnál a számok grafikonjából
térbeli szerveződés. Az UN Studionál ugyan érthető a szerveződés a diagram által, de emiatt az már több ponton szerkezetet és formát is reprezentál.” [13.
sz. irodalom 80. oldal]

„A Derrida felé való fordulás egyik oka az volt, hogy – legalábbis elméletben – a dekonstrukció kezelni próbálta az ellentétekre (például a diszciplína
belsőségeire és külsőségeire) építő elméletek problémáit” [13. sz. irodalom 85. oldal]

„Összességében tehát az látható, hogy a dekonstruktív ”absztrakt elitizmus” valamiféle demokratikus tervezői hálózattá akart átalakulni: a forradalminak
tekinthető (és legalábbis részben utópiához kapcsolt) papír-építészi vagy művészi pozíció megkülönböztetettsége, konceptualizmusa, autonómiája
semlegesebbé, „hasznosabbá” akart válni.” [13. sz. irodalom 89. oldal]

„..az érték abban állhat, hogy a számítógép és a diagram segítségével a tervezési folyamat nyomon követhetővé, a döntéshozók számára közérthetővé válik, s
ezáltal születhetnek meg az optimális megoldások lehetőségei – az egyetlen „legjobb” hazugsága helyett.” [13. sz. irodalom 89. oldal]

„Forster arra figyelmeztet, hogy az építészet feloldódhat a szakértők és tanácsadók hálózatában, a totális tervezés előnyeit azonban ki kell használni.”
[13. sz. irodalom 89. oldal]

„…a mai építészeti gondolkodást zavar és önellentmondások sora jellemzi.” [13. sz. irodalom 92. oldal]

„Solá-Morales szerint, ha az építészeti típusokat, vagy mintákat fenntartó rendszernek tekintjük, akkor a kortárs történések elemzéséhez ezek
osztályozását el kell végezni.” [13. sz. irodalom 93. oldal]

Frampton
„…kritikai regionalizmusa alapvető „jelentőséget tulajdonít az építési helyszín sajátos tényezőinek, a topográfiától, mint háromdimenziós
kapcsolatrendszertől kezdve, melybe az épületet be kell illeszteni, egészen az épületen átszűrődő helyi fényviszonyok játékáig” (Frampton 2007, p. 321.
magyarul: p. 430.)” [13. sz. irodalom 93. oldal]
„A „topográfia” és a „fenntarthatóság” olyan gyakorlatokra utal, amelyek bizonyos mértékig ellenállnak a a környezet instrumentalizálásának, a
„morfológia” és az „anyagszerűség” ezzel szemben expresszív kifejezésmódokat jelentenek, amelyeket vagy önkényesen határoznak meg a természet biomorf
folyamatai vagy az alkotók a felület kifejező erejét hangsúlyozzák. Mindkét tünetcsoport gyakran a tér, a szerkezet és a funkció fogalmaiban felfogott
építészeti forma megfelelő artikulációjának kárára érvényesül (Frampton 2007, p. 346. magyarul: p. 455.] .)” [13. sz. irodalom 94. oldal]

Azaz, ha elfogadjuk Fülep Lajosnak a tárgy és annak formájára vonatkozó megállapításait, a dolog formájának kárára érvényesülő hatások a dolog értékének
kárára érvényesülő hatások is.

„a háznak nem
szabad feltűnőnek lennie [..] az igazi építészet képi
formában, síkká változtatva, nem kelt hatást. Nagyon
büszke vagyok arra, hogy az általam teremtett belső
terek fényképen teljességgel hatástalanok.”11 [20.sz. 5.oldal Adolf Loos idézet]

Úgy tűnik tehát, hogy a nem önmaga valóságából
kiinduló, másra utaló építészet óhatatlanul a saját
korába beilleszkedő és kizárólag csak abban is
értelmezhető többletjelentéssel ruházódik fel, ami az
elmúlás veszélyének leginkább kitett és ezáltal
legsérülékenyebb elemévé, tárgyává válik. Ahogyan
Zumthor írja az épületről: „az legyen ami, épület
legyen, ne jelenítsen meg semmit, de legyen valami.”13
13 Peter Zumthor: A szépség kemény magva
[20.sz. 5.oldal ]
„E fenti idézet is rámutat arra, hogy az időtlen jelleg
megőrzésében 

qq

                                   „Szabad - ötletek

                                    jegyzéke két ülésben”

[József Attila]

                        az Építészetelmélet története1. c. tárgy féléves feladatának

                                                           készítése ürügyén

                                                                                  „Minden Egész eltörött,

                                                                                   Minden láng csak részekben lobban,

 Minden szerelem darabokban”

                                                                                                                      [Ady Endre]

Bevezetésként:

                         A félév során elhangzott előadásokból  néhány gondolatot, idézetet,

                         fogalmat – mintegy tartalomjegyzékként – felsorolva  könnyebbnek tűnik

                         számomra  az „esszé” indítása. 

Simon Mariann a Tervezéselmélet c. tárgy előadássorozatának első  előadásában a Tervezésmódszertan és az Építészetelmélet közé helyezi 

tárgyát és összefoglalja  tematikájukat:

              Ezek:

                        Tervezésmódszertan: „A tervezés, mint modellezhető folyamat.

                                                            A külső és belső tényezők, a program, a helyszín, a terv-

                                                            fajták.”

                        Építészetelmélet:        „Az építészetre vonatkozó gondolatok. Az építészet lé-

                                                            nyege, feladata, hatásmechanizmusa…művészettörténé-

                                                            szek, filozófusok, építészek.”

                        Tervezéselmélet:         „A tervező, gyakorló építészek munkálkodása azon,

                                                            hogy jó és szép épületeket hozzanak létre – és az ezek-

                                                            hez vezető utat meg is tudják indokolni.”

                         Leütöm az első betűt, a betűk egymásutánja létrehozza az első szót, a szavak

                         újabb szavakat hívnak elő: összeáll az első mondat, és ezt mondatok sora kö-

                         veti – már nem biztos, hogy pontosan úgy, olyan tartalommal, ahogyan azt az

                         első betű leírása előtt elgondoltam, hiszen ahogyan az építészeti tervben - fő-

                         ként a tervezés első fázisában  a közelítésekben, vázlatolásban, firkálgatások-

                         ban  - a papíron nyomot hagyó vonal, alakzat meghívja a másikát, hatással van

                         a környező papírtérre, vagy a megépült épületen az egyik elem az egész része-

 ként kölcsönhatásba lép - és kölcsönhatásban van - környezetével  [18. sz.]      úgy  van a szavakkal is, létrejön az írás elsődleges jelentése, amely valamennyire  szándékom szerinti, de létrejön

„a szavak alatti szavak hálózata” [2. sz.] is.

                         „Ezt nevezi az irodalomtudós, Paul de Man  >>a betű ellenőrizhetetlen hatal-

                         mának<<” [ 2. sz.]

             Az előadásokból engem valamiért különösen megragadó mondatok, állítások, kate-

             góriák  felidézése –  válogatásom önkényessége miatt – nem fogja a tárgy teljes fo-

             galmi rendszerét előhozni, de segít abban, hogy megpróbáljak egy  - a fenti sorokban

 érintett – jelenségről ,  a tárgyiasult gondolat, a nagy egészből  - a tervezés és építés    

             révén - határok közé zárt térrész és a környezete, a használói és alkotói közötti köl- 

             csönhatásról  valamit elmondani..

            Nem építészekről, nem elméletalkotókról, elméletekről, esztétikai kategóriákról  fo-

            gok írni, hanem csak ennek a  - Simon Mariann által megnevezett  - hatásmecha-

nizmusnak  - az  épület, mint tárgy, és az őt körülvevő tértartomány közötti kölcsön-  hatásnak – az elemeiről,  és azok filozófiai és élettani (pszichológiai) tartalmáról. A hatásmechanizmusba bevont tértartomány  részei az objektumok és a szubjektumok (az egyén és az egyének összessége: a társadalom a maga intézményeivel,

gazdasági szereplőivel).

  1. Előadás (2014.02.19.):

            ’Tudomány az, amelyet egy tudományos közösség elfogad’;

            ’Architectura: arch-ősi,

                                   tect-techné: az alkotásra való képesség,

                                   ura: szóképző;

            ’Filozófia’;

            ’Optikai korrekció’;

            ’A jelölt és a jeladó’;

            ’Szimmetria (abban az értelemben, ahogy a régiek használták):

  • a nagy egészen belül a részek megfelelően vannak arányítva,
  • azonos mértékkel való mérés elve: a mű tagjaiból eredő megfelelő

összhang’.

  1. Előadás (2014.02.26.):

             ’Az épület is viselkedik’;

             ’objektum-épület’;

             ’megkülönbözteti a formát más természeti és mesterséges tárgyaktól’;

             ’Környezet esztétika, környezet észlelés’, [Gehry: Guggenheim múzeum]’;

             ’Az emberi percepciót hogyan tudjuk értelmezni?’

             ’Hogyan tanulunk meg látni?’

             ’Valójában azt látjuk, amit tudunk, hogy látnunk kell.’

                                                                                                     (antropologikus világlátás?);

             ’Aldo Rossi: Elemi geometria,

                                  Mi az archetípusa az épületnek?,

                                  A ház formájú házak,

                                  Aedicula.’

             ’Esztétikai jelentés:

  • tagoltság,
  • struktúrák,
  • felismerés;
  • harmóniák,
  • ritmusok,
  • ellentmondások,
  • disszonanciák.’;

             ’Méret:         önmagában való arányok,

                                  és az emberi léptékhez való arányok’;

             ’Szimbólumok:

                                  Alaprajz: Az ember(fia) útja, az én utam.;

                                  Tartószerkezet atektonikus volta:

                                  -a kupola a fénygyűrűn lebeg;

                                  Tömegformálás: Városkapu motívum:

                                  a legszentebb város: a mennyei Jeruzsálem.’

             ’Intelligibilis szépség’;

            ’Az esztétika tárgyát összekeveri a befogadóéval.’;

            ’Platón ideatanának egyfajta átértelmezése [fény-Isten]’;

            ’Az építészet, az épület lényege nem a térhatár, a szerkezet,

            hanem a tér: összetevőinek leginkább szellemi természetű tényezője.’;

            ’A fény: a minőség esztétikája.’;

            ’Neoplatonikusok’;

            ’Mennyiségi esztétika: homo quadratus’.

  1. Előadás (2014.03.05.):

            ’Romanika,

             Gótika – skolasztika’;

            ’Az építészet: >>megfagyott muzsika<<: téralkotás’;

            ’Bizánc – neoplatonikusok’;

            ’A nyugati keresztény gondolkodás sokkal inkább materializált esztétika’;

            ’Biblia Pauperum’;

            ’Transzcendencia: Intelligibilis szépség,

             Mennyiség esztétika: arány-tan,

             Minőség esztétika: fény-tan’;

            ’A zene írásképe’;

            ’Minőség esztétika: arabok,

                                            Arisztotelész -  matematika,

                                                                      fénytan,

                                            a perspektíva geometriája’;

            ’A hely, a pneuma, a toposz helyett a szoma kerül a figyelem középpontjába’;

            ’Bencések: - tobzódás, a római építészet hagyatéka’;

            ’Ciszterciek: >>Ó! Hiúságok hiúsága!<<,

                                           fényszimbolika’

            ’Mindkét rendben: neoplatonikus hatások’;

            ’Ciszterciek: -puritán életelvek,

                                           csúcsív: az imádkozó kéz gesztusa,

                                           kereszt alaprajz,

                                           fényszimbolika’;

            ’Szellemi változás: az elemeket összerendező elv az, ami a gótikát megszüli’;

            ’Teológia, skolasztika: teológia és természettudományok elkülönülése’;

            ’Romanika: intellektuális építészeti gondolkodás’;

            ’Gótika: materiálisabb, értelmez, elmesél’;

            ’Az intelligibilis szépség a gótikában jóra és szépre differenciálódik’;

            ’A szépség, mint arány és harmónia’;

            ’Aquinói Szent Tamás: >>Az anyag és forma

                                          szükség szerint

                                          arányosak egymással<<’;

            ’A célnak való megfelelés’;

            ’Summa Technologiae’;

            ’Minden dolog azonos maradjon önmagával’;

            ’Teljesség: kielégítő felsorolás,

             Szerveződés: kielégítő tagolás,

             Különbségtétel: kielégítő kölcsönhatás’.

  1. Előadás (2014.03.12):

            ’Erwin Panofsky: Az emberi arányok stílustörténete’

                                                                (Dürer példája: és amikor már a legkisebb viszonyító

                                                                 a milliméternél kisebb egység, akkor  értelmét veszti

                                                                a további vizsgálódás);

           ’A perspektíva mint szimbolikus forma: Atya – Fiú – Szentlélek’;

           ’Quadratura háló’;

           ’Trianguláció’;

           ’Platon idea-tan + antik geometriatan ötvöződése’;

           ’Számelmélet, aránytan’;

           ’A reneszánsz festmények a valóságot mutatják. Perspektíva – szimbolikus forma’;

           ’A középkor a misztikum világát mutatja, a képnek ereje volt, és volt egy saját tere’;

           ’Arisztotelész: Poétika, és Platon.’;

           ’Szépség: nemes és isteni tulajdonság, belső arányosság’;

           ’A szépség megítélése nem pusztán egyéni ízlés dolga’;

           ’Antropocentrizmus’;

           ’Arisztotelész: Az ember társadalmi lény’.

  1. Előadás (2014.03.19):

           ’A természetben lévő formák egyszerű geometriai formák: kör, négyzet’;

           ’Centrális terek’;

           majd:

           ’-tengelyre szervezett, már időben kibontakozó (mozgásban feltáruló) terek’;

           ’-Arányok, arányrendszerek mélyreható művelése, oszloprendek arányrendszere’;

           ’-A szent arányok’;

           ’-Aranymetszés’;

           ’-Szabályos testek’;

           ’Platon: Timaeus’;

           ’Antik teória: a szépség harmóniáját egy matematikai formula írja le.’;

           ’Harmónia: arány, arányelmélet’;

           ’Platon után: Lambda figura,

                                két harmonikus számsor aránya,

                                kozmikus harmónia’;

           ’A zenében lévő harmóniákkal, konszonancia’;

           ’A reneszánsz nem szereti a törtszámokat’;

           ’Matematikai rend’

                                                            (a „Lényegi rend” Heisenberg „A rész és az egész” c.

                                                             könyvében. Kvantummechanika, kvantumfizika:

                                                            -a hiányzó elemi részecskék megtalálásának  jövendö-

                                                            lése a szimmetria elv alapján (ez már az a szimmetria

                                                            fogalom, ahogyan ma használjuk); Higgs-bozon;

                                                            a vizsgáló és a vizsgált kölcsönhatása a kísérletben,

                                                            a „határozatlansági reláció”;

                                                            ugyanakkor: az egységes térelmélet megalkotásának vá-

                                                            gya és annak kísérleti igazolása; Einstein és a kvantum-

                                                            fizika: „Az Úristen nem kockázik”);

         ’Lélek,

          Szellem’;

            ’Pál apostol: >>Ti vagytok Isten temploma<<’;

            ’Bennünk lakozik az arányrendszer’;

(A matematika, mint a láthatatlan megismerésének, mint a mintázatok felismerésének tudománya.);

            ’Szimmetria: az antik és a reneszánsz értelmezésében: arányosság és méretbeli meg-

            felelés’;

            ’Oktáv – kvint – kvart – 2 oktáv’;

            „Ezt mindig így tartotta jónak mindenki” , ’utalás Albertire’;

            „Kívül is, belül is minden arányos legyen”;

            „Az építészet tudománya: aránytan”;

            ’Számtani középarányos’;

            ’Mértani középarányos’;

            ’Harmonikus középarányos’;

            ’Palladio – különböző architektúrák egymásra rétegzése (Michelangelo nyomán).’

            ’Tridenti zsinat’

            ’Il Gesu’.

  1. Előadás (2014.03.26):

            ’Reformáció – ellenreformáció’;

            ’Építészetelmélet: egyik kifutása a normativitás, bizonyos matematikai összefüggése-

            ket ad, hogy tervezzen.’;

            ’A norma: a harmonikus arány’;

            ’Vignola’;

            ’A XVI. szd. idealizmusa, a platoni ideatan, a hagyomány továbbélése’;

            ’Alberti elve: kontinuitáa, természetelvűség,

                                   -az a valami isteni eredetű-e, vagy az alkotói világ része.’

            ’Barokk teória: természetfölöttiség’;

            ’           Reneszánsz:                                       Barokk:

                        linearitás                                             festőiség,

                        síkszerű                                              mélységszerűség,

                        sokság                                                egység,

                        világosság                                          talányosság,

                        statikusság                                         dinamikusság,

                        egy(szerű)ség                                     összetettség,

                        zártság                                                nyitottság’;

            ’Bach’;

            ’Matematikai vonulat’;

            ’Bach akkor is élvezhető, ha valaki rosszul zongorázik (és úgy játssza);

            ’A barokk és a geometria’;

            ’A XVIII. szd. a tudomány százada,

            legfontosabb világnézeti tényezője az okság,

            alapja a newtoni mechanika,

            résztudományok kialakulása’;

            ’Az építészetelméletet a világszemléletből bontjuk ki.’;

            ’Tridenti zsinat’

            „A művészet a teológia szolgálólánya”;

            ’Vignola: parametrikus tervezés, kulcsszámok’;

            ’Scamozzi: Rocca Pisana és a Pantheon’;

            ’Szavakkal visszaadni nem lehet (a hatásukat)’;

            ’Francesco Borromini’;

            ’Guarini, St. Maria della Divina Providenzia, áramló tér, mint:

Vierzehnheiligen (az áramló tér elemzése Hajnóczi  Gyula:

                             „Vallum és Intervallum” c. könyvében)’;

            ’A francia Akadémia’;

            ’Marc Antoine Laugier: „Minden építészet alapjának a funkció kell legyen”’;

  1. Előadás (2014.04.09):

            ’Az embernek van egy összképe’;

            ’Az építészetről alkotott prekoncepció’;

            ’építészeti akadémia alapítása’;

            ’relatív építészeti esztétika’;

            ’a Felvilágosodás és a forradalmi építészet’;

            ’XIX.szd.: folyamatos, felgyorsult változás’;

            ’a változó életkörülmények visszahatnak az építészetre’

            ’közvélemény, filozófusok, filozófusokat olvasó, filozofikus hajlamú építé-

            szek, publikálnak’;

            ’Fischer von Erlach’,

            ’Enciklopédisták, és az ifjú Rousseau, aki pályázik, de nem nyer’;

            ’A pályázat témája: A tudományos technikai fejlődés vajon jobbá teszi-e a vi-

            lágot? Rousseau lelkesült dolgozata azt kiáltja: Igen!, mire a pályázatát elutasí-

            tó akadémistáktól a kijózanító válasz: >>Öcsi! Ez a szamarak hídja.: Nem szabad

            elhinnünk, amit látunk, mert hátha nem igaz<<’

                                                                                  (Erre Rousseau visszavonul és megal-

kotja természetfilozófiáját, amit aztán a kortársak is, de főként a késői (filozófus) utódok (köztük Derrida a Grammatológia című művében) ízekre szednek);

            ’Az angol tájkert’;

            ’Determinizmus: („Nincs esetleges, csak az isteni természet szükségszerűségéből fa-

            kadó ok…okozat”, Descartes, Spinoza, Leibnitz: „Semmi nem jön létre elégséges ok

            nélkül…”;

            ’Tapasztalat, megismerés, éntudat. „Cogito ergo sum”, a lélek=tudat’;

            ’Racionalizmus, kételkedés’;

            ’Hobbes –empirizmus, Locke, Newton, Hume’;

            ’Carl Friedrich Schinkel’;

            ’A Blondelek’;

            ’Az építészet alapja a természet és az ésszerűség’;

            ’A szépség forrása az arányok’;

            ’A számítógép monitorja meghülyíti az ember arányérzékét’;

            ’Az egésznek van egy közbeszéd jellege’;

            ’                      -    Tér,

  • Szerkezet, amelynek
  • Formai megjelenése van.’;

’Nehéz totális építészetet (építészetelméletet) csinálni’;

’A nagy dolgok akkor születnek, amikor valaki kényszer alatt van’;

’Perrault’;

’Egysíkú barokk kompozíció, ami már nem barokk’;

’Térfal elmélet (XIX. szd.)’

’Az építészettörténet 250 éves,

a historizmus 250 éves’;

’A mai építészettörténetnek nem szabadna stílusokkal foglalkoznia.’;

’A modern aktuálist jelent’;

’Az építészet nemcsak nyugatról –keletre, hanem délről-északra is mozog’;

’Az épületszimmetria a barokkban szinte következetes, olyan, mint az emberi

arc, a klasszicizmusban ugyanez olyan, mint a fa.’

’A mai építészetelmélet önigazolás’.

Toldalék a bevezetéshez:

„(Matematika) Különböző mintázatok felismerése, valamint ezek leírása

szavakkal és jelekkel” (forrás: Wikipédia)

Matematika-filozófia: Gödel nem teljességi tételei.

„Úgy tűnik, hogy a matematikusok lemondtak arról a romantikus álmukról,

hogy saját tudományuk filozófiáját minden >>bölcsészeti pontatlanságtól<<

mentesen saját maguk, matematikai módszerekkel alkossák meg.”

                                          (forrás: hu.wikipédia.org/wiki/Matematikafilozófia)

Fraktálok (Rész és egész, az egész ismétlődése a részletekben).

                                               Fülep Lajos,

                                                                                                          Gottfried Semper;

                                                                                                          Carlo Scarpa,

                                                                                                          Peter Zumthor

                                   „Festő csak akkor beszéljen, ha a képe semmit se tud mondani,

                                   De akkor is jobb, ha hallgat.” [Egry József]

Alapozás:

           Ha nem szeretnék úgy járni, mint a bábfilmbeli Mekk-mester, akkor az alapozás-

           sal kell kezdenem. A 8. előadás két állítása:

  • ’Nehéz totális építészetet (építészetelméletet) csinálni’
  • és: ’A mai építészetelmélet önigazolás’.- azt sejteti, hogy ha

nehéz ilyet csinálni, akkor talán korunkban nem is található olyan építészetelmélet, amely „meghatározott paradigmán”  [7.sz.] nyugodva a jelenben létező -  a globalizált

világ információözönnel szolgáló hálójáról akár ebben az órában is, amikor ezt írom, szinte maradéktalanul begyűjthető , (sztár)építészek, filozófusok, művészettörténé-szek, építészettörténészek által  alkotott -  dolgozatok, értekezések, munkahipotézi- sek, kinyilatkoztatások sokaságát „egy nyelvet” beszélő [7. sz.] koherens rendszerré szervezné. Most önigazolások sokasága van, ellentmondás feszül a világot behálózó, egyidejűséget biztosító információs burok mindenütt hozzáférhető egyöntetűsége, és a világ építészetét befolyásoló szellemi-, divat- és stílusáramlatok sokfélesége között, mely sokféleség nem magyarázható pusztán az egyes régiók eltérő technikai, technoló-giai, gazdasági társadalmi fejlettségi szintjével. „az építészeti gyakorlat számára nincs fogódzó. Minden szerző a maga rendszerét alkalmazza, hogy megmagyarázza az építészet jelenségeit, és ami a legnagyobb baj, még ezek a rendszerek sem mindig ellentmondásmentesek ” [7.sz.]

            „Az általános elvek bizonytalanná válása, az egyetemes törvénytan megingása a

            (művészi) formaalkotásra és az ezzel kapcsolatos teóriára is kihat” [4. sz.]

           „Holott korszerűség és érték - erre figyelmeztetett annakidején Fülep Lajos is éppen az

            építészet példájával -, nem feltétlenül esik egybe: >>Nem azért értékes, mert korszerű,

            hanem azért korszerű, mert értékes.<<” [4. sz.]

            „A huszadik századi építészetben bekövetkezett – néha túl gyors – paradigmaváltások

és a sokféle, egyszerre fennálló és egyaránt érvényesnek minősülő paradigma csak részben szolgáltathat magyarázatot erre az állapotra, vagyis korszerűség és érték fordí-

tott módon egyirányú viszonyára.” [4. sz.] és „A művészet is, hasonlatosan a filozófiá-

hoz, voltaképpen a kor tudatosítása. A forma aktív értékteremtő szerepe tehát azt je-

lenti, hogy a mű rangjára igényt tartó épület, mint bonyolult formai képződmény – Né-

meth Lajos megfogalmazásával élve – , >>nem csupán jelentésstruktúra, hanem jelen-

téssel bíró értékstruktúra<< is”… [4. sz.]

„Jelentés és érték viszonyának értelmezését az építészetben… az is nehezíti , hogy az

építészeti formák esetében csak fenntartásokkal lehet vizuális kódokról beszélni.

A legtöbb építészeti formának, elemnek nincs szavakkal is megfogalmazható jelentése.

Jelentésük elsősorban kontextuális, azaz többnyire azonos használatukkal, expresszivi-

tásukkal.” [4. sz.]

És egy kis hazai tükör:

„A kérdés talán éppen az, hogyan érhető el, hogy egy kritikában ne a nem létező építé-szet visszhangozzék, ne az építészeti látszatvilág nyüzsgése verődjön vissza, hanem egy valóságos építészeti életé, amely még, vagy már nincsen, de amely lehetne, vagy kellene hogy legyen.” [4. sz.]

Mi a teendő?, hogyan lehet a sokféleségből rendszert, elméletet, tudományt alkotni?

A [7. sz] irodalom szerint a feladat a tudományfilozófia eszköztárával, módszereivel,

segítségével oldható meg. Az „elméleti aktivitások”  írja a szerző „két síkon mozog-nak”  az alsó szint a gyakorlat szintje. A létrehozandó építészetelméletben ez az egyes tartószerkezeti, és épületszerkezeti elemek, anyagok, anyagminőségek, építéstech-nológiák, technológiai utasítások szintje, a második szint a fogalmak az „összetett je-

lenségek”  szintje, ilyenek a tér, a funkció, és a forma. „Az elméletek struktúrájának

legfontosabb eleme e két szint közötti kapcsolat” [7. sz.], a korrespondancia, „azaz…

a gyakorlati elemek megfeleltetésének módja az elmélet axiómáinak, posztulátuma-inak, törvényeinek, és fordítva.” [7. sz.]

A fogalmi szint elemeinek pontos, egyértelmű definiálása alapvető, és nehéz feladat,

de még nehezebb  a két szint közötti  - kölcsönösen egyértelmű megfeleltetést biztosí-

tó – korrespondancia mechanizmust, a maga szabályaival, törvényszerűségeivel „törvényeivel” megalkotni.

„Valószínű, hogy az elkövetkezendő új építészet paradigmája is szelektálni fog, hiszen ez létkérdése. Egy rendszer ugyanis nem foglalhat mindent magába, mert azzal megszűnik koherens rendszer lenni” [7. sz.]

            Husserl  célja az volt, hogy a filozófiát tudománnyá tegye. Véleménye szerint, amit

            őelőtte ezen a címen műveltek - akár a legnagyobb elődök is - az nem állja ki egy tu-

            domány ismérveinek próbáját, amennyiben a kérdéseket a (filozófiai) gondolkodás

            szabályai szerint tesszük fel.

            Miről ismerszik meg a tudomány? teszi fel a kérdést:

            „Ameddig a tudomány, a valódi tudomány elér, addig tanítható és tanulható is, éspe-

dig minden vonatkozásában félreérthetetlen egyértelműséggel.” [1. sz.]

            állítja, majd így folytatja:

„Valamely tudomány elsajátítása sohasem valamely szellemtől idegen anyag passzív befogadása; mindig öntevékenységen alapszik, a teremtő szellemek által  elért ésszerű belátások utánalkotásán, ami indokok és következtetések alapján történik.”…

„Filozófiát nem lehet tanulni, mert nincsenek ilyen objektíven megragadott és megala-pozott belátásai, és nem lehet azért sem, mert – s ez is ugyanazt jelenti – ezen a terüle-ten a problémák, módszerek és elméletek értelme nincsen tökéletesen tisztázva, a   problémák, módszerek és elméletek nincsenek fogalmilag pontosan körülhatárolva.”

és:

„Az igazi tudomány - addig a határig, ameddig valóban van mit tanítania – nem ismeri  a mélyértelműséget. A mélyértelműség a bölcsesség dolga, a szigorú elméleté a fogal- mi értetőség és a világosság.” [1. sz.]

            Célkitűzése:

„A mélyértelműség sejtelmeit egyértelmű racionális alakzatokká átformálni – ez a  szi-  gorú tudományok újjáalakításának lényeges folyamata. Az egzakt tudományoknak is megvolt a maguk hosszú mélyértelműségi periódusa, s miként azok a reneszánsz küz-delmeiben, úgy fog – mint ezt remélni merem – a filozófia a jelen harcaiban eljutni a mélyértelműség fokáról a tudományos világosság fokára.” [1. sz.]

„Soha nem szabad a radikális előítélet-nélküliséget föladni, s mondjuk eleve azonosí-

tani az ilyen >>dolgokat<< (Sachen) a tapasztalati >>tényekkel<< (Tatsachen), nem szabad, hogy vakon álljunk szemben az ideákkal, amelyek a közvetlen szemléletben mégis nagymértékben abszolúte adva vannak. Túlságosan is olyan előítéletek igézete alatt állunk, amelyek még a reneszánszból származnak. Aki igazán mentes az előítéle- tektől, annak közömbös, hogy valamely megállapítás Kanttól származik-e, vagy Aqunói Tamástól, Darwintól-e, vagy Arisztotelésztől…”[1. sz.]

„Semmi szükség azt a követelményt hangoztatni, hogy saját szemünkkel lássunk; arra van szükség inkább, hogy azt amit látunk előítéletek kényszere alatt ne magyarázzuk félre.” [1. sz.]

…„ a filozófiának éppen az a lényege, hogy – amennyiben a végső eredetekhez nyúl vissza – tudományos munkája a közvetlen intuíció szférájában mozog; s a döntő lépés, melyet korunknak meg kell tennie, annak felismerésében áll, hogy a helyesen értelme- zett filozófiai intuíció, a fenomenológiai lényegmegragadás útján határtalan működési tér tárul fel előtte, és olyan tudomány birtokába jut, amely az indirekt szimbolizáló és matematizáló módszerek, a következtetések és bizonyító eljárások apparátusa nélkül is hatalmas mennyiségű, a legteljesebb mértékben szigorú s minden további filozófia   számára döntő jelentőségű ismeretre tesz szert.” [1. sz.]

Álljon itt néhány Wikipédiából vett idézet Husserl tanának, illetve tanítása utóéletének bemutatására:

„A fenomenológia kifejezés a phainomenon („fenomén” , szó szerint „a megjelenő”,

„a megmutatkozó”, „a jelenség”) és a logosz („tan”) görög szavak összetételéből szár- mazik. Husserl nem a görög filozófiából, hanem Kanttól kölcsönözte a kifejezést. Ugyanis Kant volt az, aki felrótta az addigi metafizikusoknak, hogy a „magánvaló dolog” (Ding an sich) megismerésében elhanyagolták a jelenség („a fenomén”) megis-merésével kapcsolatos filozófiai problémákat, a jelenséget pedig a látszattal azonosí-tották. Pedig – állította Kant – a látszat nem maga a valóság, míg a jelenség valóságos dolog. Az igazi ismeretet a jelenség megismerése adja.” [Wikipédia]

A fenomenológia problémái:

„Husserl szerint ami a megismerő ember számára adott, az nem a magyarázatra szoru-ló anyagi világ, hanem a fenomének. A fenomenológia feladata a fenomének előítéle-tektől mentes leírása. A filozófiailag helyes módon leírt fenoméneket … a priori „lényeg-osztályokhoz” tartozókként ismerhetjük fel. A fenomenológia központi kate-góriája: a tudat „intencionalitása”, azaz nincs objektum szubjektum nélkül.” [Wikipédia]

„Husserl a fenomenológiát rendszerként (a priori tudományként) és módszerként írta le, más gondolkodók úgy vélték, inkább csak módszerként tekinthető.”

…”A fenomenológia legjelentősebb gondolata az „intencionális élményben adott feno-mén”. Ez a gondolat azonban nemcsak a filozófiában van jelen, hanem egyaránt meg- található az irodalomtörténetben, a művészettörténetben és a társadalomtudományok sok más területén is.” [Wikipédia]   

A természettudományok területén a fenomenológia nem megalapozott. [Wikipédia]       

            Az „alapozás”-t (természetesen az „esszém” alapozását, nem pedig a természettudomány fenomenológiájának a megalapozását) a következők tehetik még szilárdabbá:

„Arisztotelész - a gondolkodás logikai alapelvei:

  1. Az azonosság elve: minden dolog önmagával azonos (A az A), ha ez nem teljesülne, akkor bármely dolog bármi más is lehetne.

  1. Az ellentmondásmentesség elve: semmi nem lehet azonos a neki ellentmondó dologgal (A nem lehet nem A).

  1. A kizárt harmadik elve: két ellentmondó dolog között nincs harmadik lehetőség (A és nem A közül csak az egyik lehet igaz).” [5. sz.]

Az érzékelésről, észlelésről:

„AZ ÉSZLELÉS

-          (percepció) azon pszichológiai folyamatok összessége, amelyek útján felismerjük, szervezzük és jelentéssel ruházzuk fel a környezeti ingerekből érkező észleleteket.

-          A nagyságkonstancia azt jelenti, hogy egy tárgy méretét annak ellenére változatlannak észleljük, hogy a retinális proximális inger megváltozott.

-          Az alakkonstancia lényege, hogy az adott tárgy alakját a retinális kép alaknak megváltozása ellenére is állandónak észleljük.

-          Világosságkonstancia: annak ellenére, hogy a szemünkbe érkező fény mennyisége változik, azonosan megvilágítottnak észleljük a tárgyat.

A konstanciák az evolúció, ill. az egyéni fejlődés (tanulás) termékei.

MÉLYSÉGÉSZLELÉS

-          A lehetséges szintézis lényege, hogy bizonyos mélységjelzők használata feltehetően veleszületett, míg mások alkalmazását meg kell tanulni.

-          A mélységlátásban monokuláris (egyszemes) és binokuláris (kétszemes) mélységjelzőkre egyaránt támaszkodunk.

MÉLYSÉGÉSZLELÉS                                                   

A monokuláris mélységjelző pl.:

1.A relatív méret

2.Takarás

3.Lineáris perspektíva

4.Levegőperspektíva

5.A textúragrádiens

6.Mozgásparallaxis

MÉLYSÉGÉSZLELÉS

A binokuláris mélységjelzők a következők:

1.Konvergencia

2.Akkomodáció

3.Binokuláris diszparitás

FORMAÉSZLELÉS

-          Az alaklélektan vagy GESTALT-pszichológia alapvetése, hogy az egész (pl. a forma) több, mint a részek (tulajdonságok) puszta összege: a dolgok tulajdonságai egészekké („jó alakokká") szerveződnek

        Alaklélektani szerveződési elv:

-          1.Közelség

-          2.Hasonlóság

-          3.Zártság

-          4.Szimmetria

-          5.Közös mozgás

Vonásdetektor elképzelés

-          A vonásdetektor elmélet (HUBEL és WIESEL, 1962) lényegében pszicho­fiziológiai elképzelés, amely a formaészlelést az agyi neuronok működésére vezeti vissza.

A vizuális kéregben specifikus neuronokat mutattak ki, amelyek kizárólag az ezekhez a neuronokhoz tartozó retinaterületeken (receptív mezőkön) keltett ingerületre reagálnak.

HUBEL és WIESEL vizsgálataikban konkrétan háromféle vizuális kérgi neuront azonosítottak:

-          1.Egyszerű sejtek

-          2.Komplex sejtek

-          3.Hiperkomplex sejtek

Mintázatfelismerés

Templátegyeztetés elképzelések

Ezek a modellek azt feltételezik, hogy tapasztalataink eredményeként a tárgyakról memóriánkban a potenciálisan felismerhető mintázatokat megjelenítő „legjobb példányokat" (templátokat, azaz prototípusokat vagy sablonokat) tárolunk.

Tulajdonságegyeztetés

A mozgásészlelés

közvetlen percepció elmélete szerint maga a mozgó inger tartalmazza a mozgás azonosításához szükséges információ egészét.” [6.sz.]

Felépítmény:

            Most következzenek  itt szemelvények abból a filozófiai rendszerből, amely - több-

            szörös nyelvi áttételen (fordításon, félrefordításon, félreértelmezésen) [ld. a 13. sz.

irodalom megjegyzéseit ott] keresztül - a huszadik század harmadik harmadában a dekonstruktivisták építészetének paradigmájává lett; alkotói elveiket ily módon egy rendszerük szempontjából külsőnek tekinthető diszciplína – abban a közegben, amelyre kidolgozója Derrida megalkotta konzisztens megállapításokkal, munkahipotézissel és célkitűzéssel rendelkező – összefüggéseikből kiemelt kategóriái határozták meg, így nem teljesülhetett a [7. sz. irodalomban bemutatott) korrespondancia elve, azaz az (építészet)elméleti aktivitás felső szintjének fogalmai és az alsó szint fogalmai között nem jöhetett létre kölcsönösen egyértelmű megfeleltetés: a kívülről átvett posztulátu-mok, axiómák, tételek és törvényszerűségek miatt.

Tehát következzék annak felvillantása, amelyet a huszadik század nyelvi fordulatá-nak  nevez a (nemcsak építészeti) szakirodalom. A bevezetőben említettek szerint nem

építészetelmélet-alkotókról, nem építészekről, nem esztétikai kategóriákról fogok írni,

ha itt-ott név szerint említek valakit azt csak a tárgyam megközelítése érdekében te-

szem. Derrida filozófiája itt nem a dekonstruktivisták, vagy az építészetelmélet szem-

pontjából, hanem az emberi észlelés, információfeldolgozás, megértés és megértetés

szempontjáól lehet érdekes.***

*** a fentebb említett többszörös félrefordítás: (franciáról

angolra) természetesen az esetemre is igaz, hiszen én sem

az eredeti forrásból, hanem annak magyar fordításából idé-

zem azt, amit értelmezni próbálok és érteni vélek, vagy megsejtek belőle.

Jacques Derrida

Grammatológia (Első rész)

[Magyar Műhely/ÉLETÜNK, Bp., 1991. - oldalszámok a szövegben]

„. Igyekeztünk tehát összekapcsolni e két szükségesnek látszó közelítésmódot, így téve fel újra a szövegnek, történelmi státusának, tulajdon idejének és terének kérdését. Ez a már elmúlt és túlhaladott korszak ténylegesen mindenestül szövegként nyilvánul meg, e szavak olyan értelmében, amelyet meg kell majd határoznunk.” [3. sz. irodalom 10. old.]

„Hivatkoztunk már az elméleti matematikára: az elméleti matematika írása – akár úgy fogjuk fel, mint értelmes gráfiát (s ez már azonosságot, tehát formájának eszmeiségét tételezi fel, ami lényegben teszi képtelenné az „értelmes jelölő” oly mindennapos fogalmát), akár mint jelöltek eszmei szintézisét, vagy mint másik szinten működő nyomot – akár pedig, mélyebb értelmezésben, mint egymásba való átmenetüket –, ez az írás abszolút értelemben sohasem volt fonetikus megjelenítéshez kötve. A fonetikusnak mondott írással élő kultúrákon belül a matematika nem csupán beékelődés. Ezt egyébként minden írástörténész megemlíti; egyúttal felidézik annak az alfabetikus írásnak a tökéletlenségeit, amely oly hosszú ideig a legkényelmesebb és „legértelmesebb”[1] írásnak látszott. Ez a beékelődés egyúttal az a hely is, ahol a tudományos nyelv gyakorlata belülről s egyre mélyebbről kérdésessé teszi a fonetikus írás eszményét és egész implicit metafizikáját (a metafizikát), vagyis különösen az episztemé filozófiai eszméjét; nemkülönben az isztoriáét, ami oly mélyen rokona – ama szétválasztás vagy szembeállítás ellenére, amely közös pályájuk egy szakaszában egymásra vonatkoztatta őket. História és tudás, isztoria és episztemé mindig úgy határozódtak meg (és nem csupán etimológiailag vagy filozófiailag), mint kerülőutak a jelenlét újraelsajátításának céljából.”     [3. sz. irodalom 15. old.]

„Az elméleti matematikán kívül azonban az információátvitel gyakorlati módszerei hatalmas méretekben kitágítják az „üzenet” lehetőségeit, egészen addig a pontig, ahol az „üzenet” többé nem valamilyen nyelv „írott” fordítása, azaz olyan jelölt átvitele, amely kimondva is teljes értékű maradna.” [3. sz. irodalom 16. old.]

„Minthogy egész világunk és nyelvünk omlana vele össze, és mivel a jel evidenciája és értéke a származtatás bizonyos pontjáig megőrzi elpusztíthatatlan szilárdságát, dőreség volna egy bizonyos korszakba való beágyazottságából arra következtetnünk, hogy „másfelé kell továbbhaladni”, meg kell a jeltől – mind a kifejezéstől, mind a fogalomtól – szabadulni. Hogy kellőképpen felfoghassuk azt a gesztust, amit itt fölvázolunk, új módon kell megértenünk a „korszak”, a „korszak-berekesztődés”, a „történelmi genealógia” kifejezéseket; mindenekelőtt szabaddá kell tennünk őket mindenféle relativizmustól.” [3. sz. irodalom 19. old.]

„Talán mondhatnánk azt is, a Sein und Zeit kezdeményezte kérdésrendet követve, és radikalizálva a husserli fenomenológia kérdéseit, hogy ez az áttörés nem csupán magára a tudományra vonatkozik, és hogy ami látszat szerint ekként jön létre egy ontikus területen vagy egy regionális ontológián belül, jog szerint nem tartozik hozzájuk, és már visszavezet magához a lét kérdéséhez.” [3. sz. irodalom 24. old.]

„5)hogy az írás nem csupán segédeszköz a tudomány szolgálatában – esetleg tárgya is a tudománynak –, hanem elsősorban, ahogy Husserl [End p. 53.] részletesen kifejtette A geometria eredetében, az eszmei tárgyak lehetőségének, tehát a tudományos objektivitásnak a feltétele is. Mielőtt tárgya lenne, az írás az episztemé feltétele;” [3. sz. irodalom 28. old.]

„Ennek az egységnek a tekintetében az írás mindig csak származtatott, esetleges, részleges, külsőleges, a jelölőt megkettőző: fonetikus lehet. „A jel jele”, mondták Arisztotelész, Rousseau és Hegel”           [3. sz. irodalom 30. old.]

„javasoljuk, hogy a jel szót tartsuk meg az egész jelölésére, a fogalom és a hangkép kifejezést pedig a jelölt-tel, illetőleg a jelölő-vel helyettesítsük.” [3. sz. irodalom 31. old.]

„Az írás ábrázolás-elvű felfogása megkönnyíti a dolgunkat. Ha az írás csupán „ábrázolása” (43. o.) a nyelvnek, jogunk van kizárni a rendszer bensejéből (mert itt az a hit munkál, hogy van a nyelvnek belseje), mint ahogy a képet káros következmények nélkül kizárhatjuk a valóság rendszeréből.”        [3. sz. irodalom 32. old.]

„Olyan tudományé, amely már nem tud megfelelni az episztemé klasszikus koncepciójának, mert területének eredetisége – az általa bevezetett eredetiség – annyi, hogy a „kép” kinyitása a „valóság” feltételének látszik; az a viszony többé nem gondolható el „kép” és „valóság”, „külső” és „belső”, „látszat” és „lényeg” egyszerű megkülönböztetésén és rendíthetetlen külsőlegességén belül – az oppozíciók egész szükségszerűen következő rendszerével együtt. Platónnak, aki alapjában véve ugyanezt mondta az írás, a beszéd és a lét (vagy az eszme) közti viszonyról, legalább sokkal finomabb, kritikusabb és kevésbé magabiztos elmélete volt a képről, a festészetről és az [End p. 61.] utánzásról, mint amilyen Saussure teóriája,”  [3. sz. irodalom 32. old.]

„Ami önmagát szemügyre veheti, az sohasem egy; és az összeadás törvénye – eredetnek a reprezentációjához, dolognak a képéhez: hogy egy meg egy, az legalább három.”                                 [3. sz. irodalom 34. old.]

„Az írás nem a jel jele, legföljebb ha ugyanezt minden jelről elmondjuk, és ez mélyebben igaz is volna. Ha minden jel valamilyen jelre utal, és ha „a jel jele” írást jelent, bizonyos konklúziók – melyeket a megfelelő pillanatban meg fogunk vizsgálni – [End p. 73.] elkerülhetetlenné válnak.”      [3. sz. irodalom 38. old.]

„Mármost azt kell hinnünk, hogy az Írás egyszerre külsőlegesebb a beszédhez képest, mivel nem „képe” vagy „szimbóluma”, és belsőlegesebb is a beszédhez képest, amely már magában is írás. Még mielőtt hozzákötődne bemetszéshez, bevéséshez, rajzoláshoz vagy betűhöz, olyan jelölőhöz, amely általánosságban egy általa jelölt jelölőre vonatkozik, a gráfia fogalma magában foglalja az intézményes nyom instanciáját, minden jelölő rendszer közös lehetőségeként.”                                    [3. sz. irodalom 41. old.]

„Maga a dolog Is jel. Husserl Számára ez elfogadhatatlan feltevés, az ő fenomenológiája éppen ezért — az általa megfogalmazott ‘alapelvek alapelve’ értelmében — a jelenlét metafizikájának legradikálisabb és legkritikusabb restaurációja marad.” [3. sz. irodalom 43. old.]

„ Éppenséggel ő maga az, ami soha sem hagyja önmagát a jelenlét formájára redukálni. Márpedig a jelenlét irányítja a tárgy egész objektivitását és a tudás Összes vonatkozását.”[3. sz. irodalom 48. old.]

„hiszen Csupán a forma és az anyag közti megkülönböztetés segítségével magyarázhatjuk meg a beszéd és az Írás lehetőségét, hogy egyszerre léteznek egyazon nyelv kifejezéseiként. Ha e két szubsztancia bármelyike — a levegő vagy a tinta áramlása — integráns része volna magának a nyelvnek, nem lehetne az egyikről a másikra átváltani nyelvváltoztatás nélkül.”[i]

Ily módon a Koppenhágai Iskola kétségtelenül kutatási területet szabadít fel: lehetővé válik közvetlen figyelmet szentelni nem Csupán a forma tisztaságának, amely megszabadult a szubsztanciához való összes „természetes” kötődéstől, hanem mindannak is, ami a nyelv rétegződésében a grafikai kifejezés szubsztanciájától függ” [3. sz. irodalom 49. old.]

„A „tapasztalat” mindig jelenléttel való kapcsolatot jelölt, akár tudatos volt ez a kapcsolat, akár nem.” [3. sz. irodalom 50. old.]

„Ekképpen a fenomenológiai redukciót és a husserli transzcendentális tapasztalatra való hivatkozást el kell helyeznünk — a diskurzus egyszerű mozzanataként. Amennyiben az általában vett tapasztalat — és a transzcendentális tapasztalat, kivált Husserlnél — fogalmát továbbra is a jelenlét tétele kormányozza, részes a nyom redukálásának folyamatában.”                                     [3. sz. irodalom 51. old.]

„Elismerjük tehát, hogy szükséges az ős-nyom fogalmával közlekednünk.”…” a formán való áthaladás a lenyomaton való áthaladás.” [3. sz. irodalom 51. old.]

„Itt a differencia megjelenése és működése olyan kezdeti szintézist tételez fel, amelyet semmilyen abszolút egyszerűség sem előz meg Ez lenne tehát a kezdeti nyom Az időbeli tapasztalat minimális egységében való késleltetés nélkül, olyan nyom nélkül, amely a másikat másikként tartja meg ugyanabban, semmiféle differencia sem működhetne, és semmiféle jelentés sem létezhetne.” [3. sz. irodalom 52. old.]

A differencia „lehetősége jogszerűen megelőzi mindazt, amit jelnek (jelölt/jelölő, tartalom/kifejezés stb.), fogalomnak vagy működésnek, motornak vagy érzékelhetőnek hívunk. A differancia ennélfogva nem annyira érzékelhető, mint inkább érzékfeletti, és lehetővé teszi a jelek egymás közti artikulációját ugyanazon az absztrakt renden belül — például fonikus vagy grafikai szöveg —‚ vagy két kifejezésrend között.” [3. sz. irodalom 52. old.]

„Ez utóbbi [a hangkép] nem a materiális hang, vagyis kizárólag fizikai dolog, hanem ennek a hangnak a pszichikai lenyomata, annak az ábrázolása, amit érzékszerveink tanúságként adnak róla; érzéki jelenség, és »materiálisnak« csakis ilyen értelemben, az asszociáció másik, elvontabb tagjával, a fogalommal való oppozícióban mondjuk.” (91-92. o.) [3. sz. irodalom 52. old.]

„Ami az intencionalizált tárgyat, például a kép tartalmát illeti, nem tartozik valódi módon sem a világhoz, sem a megélt élményhez: a megélt élmény nem-valódi komponense.”                                   [3. sz. irodalom 53. old.]

.”A megjelenő és a megjelenés közti hallatlan megkülönböztetés (a „világ” és az „élmény” között) az összes többi megkülönböztetés feltétele, az összes többi nyomé, és már maga is nyom.”                      [3. sz. irodalom 53. old.]

 „a nyom nem annyira eszmei, mint valódi, nem annyira érzékfeletti, mint érzékelhető, nem annyira átlátszó jelölés, mint átlátszatlan energia, és semmilyen metafizikai fogalom nem tudja leírni. És mivel annál inkább megelőzi az érzékelhetőség régiói közti megkülönböztetést, megelőzi a hangot éppúgy, mint a fényt, van-e értelme „természetes” hierarchiát létrehozni például a hang-lenyomat és a vizuális (grafikai) lenyomat között? A grafikai képet nem látjuk; az akusztikai képet nem halljuk. A hang teljes egységei közti megkülönböztetés nem hallható.” [3. sz. irodalom 53. old.]

„A tér és az idő tapasztalatának eredeteként a megkülönböztetés írása, a nyom szövedéke lehetővé teszi a tér és idő közti megkülönböztetés artikulálását, ekként való megjelenését, egy (,‚azonos” saját testből megélt „azonos”) tapasztalat egységében. Ez az artikuláció tehát lehetővé teszi, hogy grafikai (,‚vizuális” vagy „taktilis”, „térbeli”) láncolatot illesszünk hozzá, alkalmanként lineáris módon, egy beszélt („fonikus”, „temporális”) láncolathoz. Ebből az őseredeti artikulációs lehetőségből kell kiindulnunk. A megkülönböztetés: artikuláció.” [3. sz. irodalom 54. old.]

„Saussure szerint a beszéd passzivitása mindenekelőtt a nyelvvel való kapcsolata. A passzivitás és a differencia közti kapcsolatot nem lehet elkülöníteni a nyelv alapvető tudattalansága (mint nyelvbe-gyökerezettség) és a térelosztás (szünet, Fehér folt, központozás, általában vett intervallum stb.) között, ami a jelölés eredetét alkotja.” [3. sz. irodalom 55. old.](lásd Hajnóczi Gyula: Vallum és Intervallum c. könyvében (18. sz. irodalom) az erről mondottakat).

„A térelosztás (figyeljük meg, hogy ez a szó a [ és az idő artikulációját mondja ki, az idő térré-válását és a tér idővé-válását) mindig a nem-érzékelt, a nem- jelenlévő és a nem-tudatos.”                               [3. sz. irodalom 55. old.] (Lásd Kepes György: A látás nyelve c. könyvében [13. sz. irodalom] a képben, pl. a kínai tájképekben a fehér foltokról, a nincsről, szünetről mondottakat.)

Egy magyar szobrásznőtől olvastam a következőt:               „Az a jó munka, amelyben tapintható a csend, és a fomával adagolható benne az idő.” A nevét sajnos most nem találom.

„A külső, a „térbeli” és „objektív” külsőlegesség, melyről azt hisszük, hogy a világ legközismertebb dolga, közismertként nem jelenhetne meg a gramma nélkül, a differancia mint temporalizáció nélkül, a halállal való kapcsolat mint az élő jelen struktúrája nélkül.” [3. sz. irodalom 57. old.]                         (A Gyűrűk Ura c. könyvben a tündék irígylik az emberek halandóságát, ezt a megjegyzést lásd kicsit bővebben később).

„Ha a nyom, az emlékezet ősjelensége, melyet természet és kultúra, animalitás és humanitás stb. oppozíciója előtt kell elgondolnunk, magához a jelölés mozgásához tartozik, akkor a jelölés a priori — akár inskripcióval, akár nem, ilyen vagy olyan formában — bele van írva egy olyan „érzékelhető” és „térbeli” elembe, amit „külső”-nek hívunk.” [3. sz. irodalom 57. old.]                        

„Az algebra: arkánum ás transzparencia” [3. sz. irodalom 60. old.]                        

„Megképzik előttünk az információ bőségétől és újdonságából, valamint az információ kezeléséből táplálkozó grammatológia, még ha az utat törő művekben a konceptualizáció gyakran meg is torpan a merész és magabiztos áttörés előtt.” [3. sz. irodalom 66. old.]                        

„amit Leroi-Gourhan „mitogrammának” nevez: olyan írás, amely többdimenziósan tagolja jelképeit; itt a jelentés nincs alávetve az egymásutániságnak, a logikai időrendnek, vagy a hang irreverzibilis temporalitásának. Ez a többdimenziójúság nem bénítja bele a történelmet az egyidejűségbe, a történelmi tapasztalat egy másféle szintjének felel meg, [End p. 129] ezzel szemben a lineáris gondolkodást a történelem redukciójának is tekinthetjük. Igaz, hogy talán más szót kellene használnunk: a ‘történelem’ szóhoz kétségtelenül mindig a jelenlét legombolyításának lineáris sémája társult, ahol a jelenlét vonala a végső jelenlétet a kezdeti jelenléthez kapcsolja az egyenes vagy a körvonal pályája szerint. Ugyanebből az okból a többdimenziós szimbolikus struktúra nem található meg az egyidejű kategóriájában. Az egyidejűség két abszolút jelenlévőt szervez egybe, a jelenlét két pontját vagy pillanatát, és ekkép linearista fogalom marad.” [3. sz. irodalom 67. old.]    

„Több mint egy évszázad óta észlelhető ez a nyugtalanság a filozófiában, a tudományban, az irodalomban — ezeknek a területeknek minden forradalmát úgy értelmezhetjük, mint a lineáris modellt fokozatosan leromboló megrázkódtatásokat. A lineáris, azaz az epikus modellt. Ami manapság elgondolható, azt nem írhatjuk le a vonalhoz és a könyvhöz igazodva, legföljebb ha azt az eljárást követnénk, amely a modern matematikát golyós számológéppel óhajtaná tanítani. Ez a meg nem felelés nem modern, de manapság nyilvánvalóbb, mint valaha. A több dimenziójúsághoz és a delinearizált időbeliséghez való közeledés nem egyszerű reg-[End p. 131]resszió a ‚mitogramma” felé; ellenkezőleg a lineáris modellnek alávetett egész racionalitást a mitográfia egy újabb formájaként és újabb korszakaként kell megmutatni. Az a meta-racionalitás vagy meta-tudományosság, amely ily módon nyilvánul meg az írásról való elmélkedésben, ennél fogva többé éppúgy nem zárható be valamilyen embertudományba, mint ahogy nem is igazodhat a tudomány hagyományos eszméjéhez. Egyazon gesztussal hagyják maguk mögött az embert, a tudományt és a vonalat.”             

11

gy

[3. sz. ir

e

f

d

„amit Leroi-Gourhan „mitogrammá

süti beállítások módosítása